Jönnek a mezőgazdasági támogatások, de sok érintett csak integetni fog nekik

„És az állomáson állunk, ahol integetni kell, de a búcsúra csak pár ember figyel…”

Hirdetés

A járványhelyzet legnagyobb vesztese talán a vendéglátóipar volt, de sok más szektorhoz hasonlóan a mezőgazdaság és az élelmiszeripar is a világjárvány csöbréből a háborús szankciók és az energiaár-növekedés vödrébe került. Ráadásul az utóbbi évek szélsőséges időjárása is komoly gondokat okoz, így aztán már bőven ideje volt, hogy a kormány is lépjen valamit.

Ezt most megtette, mégpedig két lépésben:

egyrészt adókedvezményeket biztosít a mezőgazdasági és élelmiszeripari alkalmazottaknak (jövedelemadó-mentessé teszik a béreiket, sőt egészségbiztosítási hozzájárulást sem kell fizetniük), másrészt támogatásokat tesz elérhetővé a két szektor vállalkozásai számára: ötezertől 120 ezer euróig terjedő támogatásokra lehet pályázni.

Csakhogy van ám itt egy kis bökkenő,

amiből látszik, hogy a támogatásokat kiszelő hivatali irodákban kicsik ám az ablakok (értsd: nem vágják a realitást).

Mert például a pénzbeli támogatásokat csak az adózó vállalkozások igényelhetik, ráadásul csak azok, amelyek már 2019 decembere előtt legalább három hónapja működtek, az adókedvezmények pedig csak a munkakönyves állásokra vonatkoznak.

Ám főleg a mezőgazdasági szektorban ez baromira nem így van.

Hargita megyében például a gazdáknak csak körülbelül a fele rendelkezik bármilyen bejegyzett vállalkozással, és más régiókban sem jobb a helyzet, a mezőgazdasági ágazatban pedig roppant kevesen dolgoznak munkakönyvvel. Vagyis a mentőcsomag megint csak a szerencsés kevesek privilégiuma lesz, és ekkora támogatás még nekik is csak a túléléshez lesz elegendő, fejlesztésre aligha.

Hirdetés

A többiek meg majd néznek, mint a moziban.

Részletek a Székelyhonon.

Hirdetés