Jaj, de trükkösek: Nagyenyeden úgy nem hirdettek karantént, hogy mégis karantént hirdettek

A végeredmény persze ugyanaz: tilos az utcán tartózkodni, főleg hétvégén.

Hirdetés

Megkapóan nehéz helyzetbe lavírozták magukat a romániai hatóságok, miután miniszterelnöktől kezdve a miniszterek jó részén át a polgármesterekig égre-földre esküdöztek, hogy márpedig nem lesz karantén az országban, sőt azokon a településeken is elkerülik a bevezetését, ahol olyan magas a fertőzöttek aránya, hogy a hatályos rendelkezések szerint vesztegzárat kellene bevezetni.

Közben viszont a koronavírus brit mutációjának terjedése miatt egyre több helyen vált veszélyessé a helyzet, ezért aztán valamilyen formában muszáj volt lépniük a hatóságoknak.

Így történt ez Nagyenyeden is, ahol szerdán este a Fehér megyei járványügyi operatív törzsnek sikerült olyan kreatív megoldást találnia, hogy karantént hirdetett a következő két hétre – úgy, hogy egyszer sem használta a karantén kifejezést.

A településen 5,99 ezrelékre nőtt a fertőzési ráta – vagyis a döntést megelőző 14 napban ezer lakosra 5,99 fertőzött jutott –, ennek nyomán két hétre leáll az élet.

Ezt viszont nagyon eredeti módon rögzítették.

Mint ismert, jelenleg este 10 és reggel 5 óra között kijárási korlátozás van érvényben.

Nos, ezt a következőkkel fejelték meg.

Hirdetés

Hétfőtől péntekig este 6 és 10 óra között is kijárási korlátozást rendeltek el – vagyis előre hozták a korlátozás kezdetét négy órával.

Szombaton és vasárnap pedig reggel 5 és este 10 között hirdettek kijárási korlátozást – vagyis az 24 órán keresztül hatályban van.

Ebben az időszakban tilos a polgároknak elhagyni az otthonukat, kivéve ha erre alapos indokuk van – például munkába, orvoshoz, bevásárolni vagy idős személyt gondozni mennek –, ezt pedig saját felelősségre kitöltött nyilatkozattal kell igazolniuk.

Vagyis aki tényleg elhitte a politikusoknak, hogy nem lesz karantén, az nyugodjon meg: ahol indokoltnak találják, bevezetik.

Csak éppen nem nevezik majd karanténnak.

Hirdetés