Az teljesen egyértelmű, hogy a kutyások miért mennek el egy olyan nemzetközi kutyakiállításra, amilyen az idei Napoca Dog Show is volt a kolozsvári sportcsarnokban a múlt hétvégén. Azért folyik a harc, hogy ki kutyája a legjobb, a legszebb, a legügyesebb. Mi, többiek, a kevésbé kutyások, azért mentünk el, hogy lencsevégre kapjuk a mustra mögötti kisebb-nagyobb, igen-igen emberi (vagy kutyai, ahogy tetszik) történeteket. Tessék:

Már a pénztárnál beleszaladtunk Anyuciba, ahogy a hölgy magát nevezte. Meg az ő kutyulijába, akinek szintén volt neve, viszont gazdája következetesen kis drágámnak szólította. Anyuci meg akarta váltani a belépőjét, közben lelkesen bogarászta telefonját. A maga részéről a kutyuli mindent akart, csak sorban állni nem, amint a mellékelt kép is mutatja. Ezért Anyucinak többször is rendre kellett utasítania a kis drágámat. Két telefoncseszegetés között.

Ennek a collie-nak is tele lehet a hócipője azzal, hogy a gazdi a telefont simogatja ahelyett, hogy őt nyugtatgatná ringbe lépés előtt. Hiába, kutya egy világ ez!

Ezen a képen nem rejtőzik semmiféle titokzatos részlet: egyszerűen arról szól, hogy jelen sorok írójának örök kedvence az óriás uszkár. Ha még egyszer kutyája lesz, biztos ilyen lesz.

A szenvtelen profi kutyások mellett természetesen ott voltak az óriáslelkű rajongók is. Bármely rutinba süppedő felnőttnek tudjuk ajánlani ezt a kislányt, mint példaképet.

Istenem, mikor lesz már ennek vége! Iszonyúan kell pisilniii! Körölbelül erről regél eme angol buldog könyörgő tekintete. Ja, ez a kép annak a tételnek az ékes cáfolata, hogy a gazdik hasonlítanak a kutyáikra. És viszont.

Vannak, akik leleményesen megoldják a dilemmát: egyszerre simogatják az ölebüket és a telefonjukat. Így aztán tényleg nem esik csorba a világrenden.

És olyanok is vannak, akik hagyják a fenébe a kutyákat. Mindegy, hol vannak, a fő, hogy jó legyen az a szelfi.

Ehhez mit is szólhat egy kuvasz? Rezignáltan néz. Ilyen lesújtó véleménnyel ritkán találkoztunk.

Hoppá! Ez a kép mit keres itt? Nos, kedves Olvasó, amit lát, az egy nemzetközi MACSKAkiállítás. Szintén a hétvégén rendezték, a Polus Vivo bevásárlóközpontban. Ennyit láttunk belőle. Komolyan, na, ilyen tré… izéhez, mert más néven nem tudjuk nevezni a rendezvényt, még nem volt szerencsénk. A nyomorult macskák (amelyek, ugye, amúgy sem arról híresek, a kutyákkal ellentétben, hogy feszítenek a néptömegek előtt) szinte föld alá süllyedtek félelmükben, esetleg világundorukban. Az emberek egymást taposták az elképesztően szűkre szabott térben (na ja, drága ám ott a helybér), állatot alig lehetett látni. Szóval, ha a macskáknak van pokluk, valahogy így nézhet ki. Ott is hagytuk szegényeket.

És visszamentünk a kutyakiállításra. Ahol a szülők épp boldogan kutyáztak, a gyerek pedig cumit kapott a szájába, okostelót a lábai elé és kész, probléma egy szál se. Még pórázra se kellett kötni a kis gézengúzt.

Ki meri azt mondani, hogy egy enyhén szólva birkaképű bullterrier nem képes szeretetre? Jaj, nagyon is. Olyan gyengéden vette szájába a gazdi fejét, mint egy hímes tojást. Bennünk pedig megfagyott a vér. Még kattintani is elfelejtettünk. De nem történt semmi. A szeretet ereje mindent legyőz. Még akkor is, ha nem épp a legszebb testben lakozik.

Ők se bírták nézni a fenti jelenetet. Egyik erre, másik amarra kapta a fejét, valami megnyugtató látványt keresve.

A kiállítás legmeghatóbb pillanatainak egyike ez. A borjúnyi közép-ázsiai juhászkutya gyengéden a fiú lábára helyezi iszonyatos nagy fejét. És béke van, a környező káosz kellős közepén.

Azt érteni véljük, hogy a kutyák miért nyalogatják a gazdit. Azt azonban kevésbé, hogy a gazdik miért gondolják, hogy a kutyuli-mutyuli díjazza, ha puszilgatják. Ezt a kutyuli-mutyulit is le kellett fogni, hogy a dáma ajkaival illethesse.

Na kérem, ez a kép már az erotika határát súrolja. Nem is tudtunk több fotót készíteni, ugyanis elpirult a fényképezőgép objektívje.

Ez már a délután. Mindenki fáradt. Eb is, gazdi is. Amit mellesleg nem csodálunk. A hangosbemondón is többször bemondták a szervezők: a kedves nézők csak saját felelősségre közelítsék meg a szanaszét ülő-álló-ugráló-heverő ebeket. Nagy a stressz a versenyen, a kutyák fáradtak és bizony előfordulhat, hogy odakap egy-egy idegesebb állat. A gazdikról nem esett szó.

És ez itt már a nehéz nap vége. Van, aki a gyerekét tolja, van, aki a kutyáját húzza hazafelé. A háttérben álló rendőrök pedig nyugodtan fellélegezhetnek: baj nem esett, eb nem veszett, minden jó, ha vége jó.