Háziorvosok: jó ötlet a gyerekek új oltási nyilvántartása, csak az a baj, hogy nem működik

Az új adatbázisba sok gyerek oltásai nem kerültek be, és az újakat sem lehet feltölteni.

Hirdetés

Alighogy elkezdték használni a gyerekek oltásainak új országos nyilvántartását, máris beütött a krach: kiderült, hogy az egyébként, normális körülmények között hasznos egységesített adatbázis használhatatlan.

A háziorvosok egyesülete közleményben figyelmeztette az illetékeseket és a nyilvánosságot, hogy veszélybe került a gyerekek oltása a háziorvosi rendelőkben, miután beüzemelték az új Országos Elektronikus Oltási Nyilvántartást.

A régi nyilvántartást július elsején zárták le, ebben az összes oltás szerepelt, azokkal kezdve, amelyeket az újszülöttek már a szülészeten megkaptak.

Egy idei kormányrendelet értelmében július elsejétől az összes oltást az új oltási nyilvántartásba kell bevezetni, abba, amelyet a koronavírus elleni oltási kampányban használnak.

Az orvosok örülnek annak, hogy egyesítették a két adatbázist.

Annak már kevésbé, hogy ennek nyomán

a nyilvántartás használhatatlanná vált.

Hirdetés

Kiderült ugyanis, hogy sok gyerek oltási lapjai egyszerűen eltűntek, nem kerültek be az új rendszerbe.

Emiatt pedig az új oltásokat sem tudják bevezetni a rendszerbe.

Ez rengeteg problémát okoz, hiszen ha a nyilvántartásban nem szerepel egy beadott oltás, azt a hivatalos hatóságok úgy tekintik, hogy nem adták be.

Mivel pedig a nyilvántartás hiánya miatt az új oltások sem adhatók be, azok a háziorvosok nyakán maradnak, és nem kérhetnek újakat.

A háziorvosok most arra panaszkodnak, hogy elakad a gyerekek oltási kampánya, az elmúlt hétben beadott oltások pedig nem szerepelnek majd a nyilvántartásban.

Hirdetés