Hazaszállították a három román halálos áldozatot követelő bulgáriai buszbaleset túlélőit

A román turistabusz szombaton hajnalban rohant bele egy parkoló autóba.

Hirdetés

A román külügyminisztérium szombaton este közölte, hazaszállították Romániába annak a szombat hajnali buszbalesetnek a tíz, sértetlen román túlélőjét, amely három román és egy török halálos áldozatot követelt.

A tíz utast ugyanazon cég egy másik buszával hozták haza, amelynek a járműve balesetet szenvedett.

A tragikus baleset szombaton hajnali fél kettő körül történt, amikor az Isztambulból Romániába tartó, 19 román és 7 török állampolgárságú utast szállító busz Veliko Tarnovo térségében egy, az út szélén parkoló személyautónak ütközött.

A balesetben kilencen megsérültek, köztük öt román állampolgár – őket szombaton délután a SMURD mentőhelikopterei Bukarestbe szállították, a Floreasca kórházba.

Hirdetés

Az egészségügyi illetékesek szerint állapotuk stabil, és öntudatuknál vannak.

A két román sofőrt a bolgár hatóságok őrizetbe vették, hogy kihallgassák őket.

Hirdetés