Három asszisztens sem tudta a kórházban tartani a koronavírusos volt polgármestert, akkora patáliát csapott (VIDEÓval)

Az ápolók azt hitték, hogy megőrült, mert dührohamában az ajtót rugdosta. A szürreális jelenetek egy patikában folytatódtak.

Hirdetés

Furcsa reakciókat vált ki az emberekből a járvány, főleg azokból, akik ahhoz van szokva, hogy nekik mindent szabad. Egy koronavírussal fertőzött személytől elvárható, hogy együttműködjön az orvosokkal, már csak a saját gyógyulása érdekében is, na meg persze azért, hogy ne fertőzzön meg másokat.

Ehhez képest az egyik Teleorman megyei település volt polgármestere akkora hisztit csapott a kórházban miután megtudta, hogy nem engedhetik ki a fertőzöttsége miatt, hogy az ápolók azt hitték, hogy megőrült.

Marian Şefu agresszívvé vált, rugdosni kezdte az ajtót, melyet az asszisztensek próbáltak zárva tartani, miközben könyörögve kérik az férfit, hogy nyugodjon le. Az azonban egyre jobban belehergelte magát, és egy székkel is csapdosni kezdte az ajtót. Az asszisztensek ezen a ponton félteni kezdték saját testi épségüket, de nincs kinek szóljanak. Az épületben – a videóban hallható párbeszéd alapján – nincs egy valamire való biztonsági őr.

A helyi sajtó úgy tudja, hogy Şefu végül megszökött a kórházból, és bement egy patikába, ahol újabb jelenetet rendezett, mert a patikus nem akarta kiszolgálni az általa kért orvossággal, ezért elkezdte leverni a gyógyszereket a polcokról. Végül egy taxiba szállt és feltehetően hazament.

Az eset jól illusztrálja, hogy miféle hangulat uralkodhat egy-egy romániai Covid-kórházban.

Hirdetés