Ha minden igaz, 2024-ben már percek alatt Kolozsvárra érhetünk Kisbácsból

Kisbácsot is összekötik a majdani kolozsvári körgyűrűvel.

Hirdetés

Már abból is érződik, hogy idén elviekben – ha a koronavírus is azt akarja – helyhatósági választások is lesznek, hogy sokasodnak a jó hírek arról, hogy melyik településen milyen nagyszerű beruházásokra lehet számítani. A legégetőbb problémákat sikerül egy csapásra megoldani, ilyen például a Kisbács-Kolozsvár közötti közlekedés nehézsége.

A legutóbbi kolozsvári rendkívüli tanácsülésen döntés született arról, hogy Kisbácsot is belefoglalják a kolozsvári körgyűrű tervébe, ami jelenleg annyit jelent, hogy a község csatlakozott a körgyűrű által érintett települések szövetségébe, kiveszi a részét a megvalósíthatósági tanulmány, a műszaki dokumentumok és a zonális rendezési terv (PUZ) elkészítésében. Ezekre a Gyalut Apahidával összekötő transzregionális út építési engedélyezése miatt van szükség.

Tavaly júniusban egyszer már közölték, hogy hozzáfogtak a topográfiai és geotechnikai tanulmányok elkészítéséhez az akkor véglegesnek mondott nyomvonalon. Most az az újdonság, hogy „közös erőfeszítéssel” sikerült Kisbácsot is bevenni a tervekbe. Ha összejön, és elkészül a körgyűrű, azon keresztül is meg lehet majd közelíteni Kisbács felől Kolozsvárt, így a jelenlegi, csúcsidőkben brutálisan túlzsúfolt út megmarad azok számára, akiknek a város északi vagy nyugati részén van dolguk. Az autópálya felől érkező forgalom viszont a körgyűrűre terelődik.

Az összes érintett település (Gyalu, Apahida, Szászfenes) egyetértett abban, hogy Kisbácsnak is csatlakoznia kell a körgyűrűhöz, így megszületett az egyezség. A következő lépésben a helyi önkormányzat tájékoztatja a közlekedési minisztériumot és elindítja az eljárás formalitásait. Kisbácsnak saját költségvetési forrásból kell elkészíttetnie a rá vonatkozó dokumentumokat, majd ezeket a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társasághoz tartozó kolozsvári területi-közigazgatási szövetség rendelkezésére kell bocsátania – ez a feltétele a csatlakozásnak.

Az Infrastruktúráért Egyesület márciusban légi felvételekkel mutatta be a nyomvonalat, íme:

Hirdetés

A körgyűrű 41,7 km-es lesz, és az összes környező európai vagy országos útról, és az A3-as autópályáról is elérhető lesz. A 2019 novemberében engedélyezett változatban 20 közlekedési csomópont szerepel. A körgyűrű megközelítéséhez további 55 km út építésére van szükség.

A beruházás a korábbi számítások szerint 250 millió euróba kerül majd, ebből 150 milliót európai alapokból fedezik, leghamarabb 2024-ban készülhet el.

A lakásépítésekkel felduzzasztott kisbácsi lakosság, a megfelelő utak hiánya és a Szilágy, illetve Szatmár megyékből érkező autósok – amihez hozzáadódott az autópálya felől jövő teherforgalom is – évek óta pokolivá teszi a közlekedést Kisbács és Kolozsvár között. A normális esetben legfeljebb 10 perc alatt megtehető 7 kilométeres szakaszt csúcsidőkben akár egy óra alatt sem lehetett letudni. Ha a körgyűrű tényleg megépül, ez pár percre redukálódhat.

Hirdetés