Ha éppen körözés alatt állsz, nem feltétlenül jó ötlet a rendőrséget hívni

Van, akinek ez nem teljesen egyértelmű.

Hirdetés

Sajátos körülmények között kellett szembesülnie a mindennapok kemény valóságával egy 17 éves srácnak, aki egy incidens miatt a 112-es segélyhívószámon kért segítséget a hatóságoktól – úgy, hogy közben körözés volt érvényben ellene.

A furcsa eset kedden történt a Galac megyei Tecuci-ban. A fiú éppen arról egyeztetett az egyik barátjával, hogy kiket hívjanak meg a közelgő születésnapjára. Az egyeztetés azonban vitává, majd agresszív szóváltássá fajult, és a barát egyszer csak úgy döntött: az egyik leghatékonyabb érv az, ha veréssel fenyegeti meg a szülinapost.

Az viszont nem tétovázott: azonnal tárcsázta a 112-t, hogy bejelentse: megfenyegették.

Arról viszont megfeledkezett, hogy egy korábbi incidens miatt körözést adtak ki ellene, mivel egy év javítóintézetre ítélték.

A hívást a csendőrséghez kapcsolták, akik kötelességtudóan rögzítették is a panaszos fél kilétét – ekkor szembesültek azzal, hogy egy körözött személy hívta őket.

Hirdetés

Azonnal ki is szálltak a helyszínre, ahol begyűjtötték a körözött panaszost, és bevitték a javítóintézetbe.

Úgyhogy nem biztos, hogy most különösebben vigasztaló számára, hogy a fenyegetőző cimborát jól megbírságolták.

Hirdetés