Fellélegezhet az ország: itt vannak az új médiasztárok, az AUR megmondóemberei

A parlamenti választások vérnackó meglepetés-győztesei elözönlötték a stúdiókat, és hát pont azt mondják, ami a celebektől elvárható.

Hirdetés

Jó ideje már, hogy alaposan meguntuk a nyilvánosság előtt ágáló román(iai) politikai elitet. És ezt ők is érzik. Olyannyira, hogy amikor nagyobb nézettségre vágynak, akkor muszáj kicsapniuk a biztosítékot: kapásból példaként álljon itt a haza legnagyobb européerének magyarfaló performansza. Szóval tömény unalom van, sőt, hányinger. Többek közt ennek tudható be a vasárnapi választásokon regisztrált katasztrofálisan alacsony részvételi arány.

Ami szintén a hányingernek tudható be: a román nép egy eléggé elhanyagolt része az AUR nevű vérnackó minipártra szavazott, amelyet kilenc százalékkal lazán be is röptetett a parlamentbe. És azóta áll a bál: az új parlamenti párt vezérei sorra járják a nagy hírtelevíziókat, talán a Digi24-et kivéve, amely egyelőre még csak nevetgélve szörnyülködik a jelenségen. Nos, a többi hírcsatorna nem ennyire kényes: simán beszéltették, beszéltetik a hazai politikai új médiasztárjait, akár órákon keresztül.

És ahogy várható, ezek az emberek el is mondják a tutit. Gátlás és nyakló nélkül. Nagyjából két kategóriára osztható a mondandójuk: hogy ők mik nem, és hogy ők mik igen. Vagyis: ők nem legionáriusok, ők nem vírustagadók, ők nem nőgyűlölők, nekik semmi bajuk nincs a magyarokkal (há né, magyar párttagjaik is vannak), ők nem szélsőségesek. És ha valaki meglobogtatja a bizonyítékot, azonnal és önérzetesen kamuhírt kiáltanak.

A második kategória nagyjából így néz ki: ők románok, ők nacionalisták, ők a hagyományos család érdekében szállnak ringbe, ők kimondottan tisztelik a nőket, a magyarokat, ők a korrupciómentes politizálás harcosai (van ilyen?), ők a haza boldogulásáért küzdenek, ők bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Klaus Iohannis ellen, ők akár előrehozott választásokat is kikényszerítenek a haza jobb sorsának reményében.

Hogy néha önellentmondásba keverednek, annyira nem zavarja őket. George Simion, a párt társelnöke például kijelentette egy beszélgetős műsorban, hogy ő biza elvégzett egy PCR-tesztet, amelynek eredménye pozitív lett. De nem volt semmi baja. Tehát ez a járványvilág nem egyéb jó üzletnél. (Van pár logikai bukfenc az érvelésben, de egy celeb nem feltétlenül a logikus érvelés okán válik híressé.) Ja, és ahhoz mit szólnak, hogy a derék Simion újra bevezetné a kötelező sorkatonaságot? A negyven fölötti generáció még emlékszik, milyen szép idők voltak azok, magyarként a román hadseregben.

Hirdetés

Aminthogy az sem zavarja az aranyos vezéreket túlságosan, hogy a „Semmi bajunk a magyarokkal!” felkiáltásnak némileg ellentmond például a már említett George Simion (a párt abszolút arca) úzvölgyi „hadjárata”, vagy a jóember európai választási kampányvideója.

Egy szó mint száz: oké, most a liberálisok, az uszeristák meg az RMDSZ élharcosai (Ionopot Iohannis elnök segédletével) marakodnak a szocikkal az új kormány hatalmi pozícióin. Ez a mainstream politika pillanatfelvétele. Ám a prímet a médiában az aranyosok viszik. Mert frissek, még ropognak. És fantasztikus dolgokat képesk mondani.

Hirdetés