Ez egy többszörösen is jó hír, hiszen nem a koronavírusról szól, hanem épülő erdélyi autópályáról

Ha hihetünk az illetékeseknek, néhány hónapon belül használható lesz az észak-erdélyi autópálya elkészült Maros megyei szakasza.

Hirdetés

Bármilyen meglepő is, Romániában néha a normalitás is képes győzni. Még az olyan kényes területeken is, mint az autópálya-építés.

Ráadásul az elátkozott, 2014 óta nem vagy alig épülő észak-erdélyi autópálya kapcsán adhatunk pozitív hírt.

Mi is sokszor hírt adunk már arról, hogy Maros megyében a Radnót és Maroskece közötti, 17,9 kilométeres szakasszal a kivitelező Astaldi-Max Boegl konzorcium már mintegy 90 százalékban el is készült, és várhatóan júliusra tokkal-vonóval, aszfalttal-korláttal be is fejezik.

Csakhogy fennállt a veszélye, hogy hiába, mert a folytatás, a Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 kilométeres ütem nem épül.

Emiatt pedig a Radnót és Maroskece közötti szakasz is hiába készül el.

Az ok: az autópályák építéséért felelős állami közútkezelő nem hajlandó elismerni bizonyos, az építés során fölmerült többletköltségeket. Ráadásul a kivitelező Straco cég anyagilag pocsék helyzetbe került – konkrétan csődvédelem alatt áll.

Ennek nyomán jelen állás szerint az elkészülő Radnót-Maroskece szakasz egy ideig legfeljebb autópálya-múzeumként üzemelhet, a Maroskecénél megépítendő csomópont kivitelezése ugyanis már a Straco feladata lenne.

Amely, mint kiderült, nincs olyan helyzetben, hogy megépítse.

Hirdetés

Na, és most jön a jó hír. Az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) ugyanis jelezte: azért, hogy a hamarosan elkészülő, közel 18 kilométeres szakaszt használatba lehessen adni, saját hatáskörben építi meg a hiányzó csomópontot.

Konkrétan a kolozsvári és a brassói területi út- és hídépítő, illetve karbantartó cég fejezi majd be.

A közútkezelő szerint a két cég a szükséges ember- és eszközállomány 80 százalékával rendelkezik, de ami hiányzik, azt majd bérbe veszik.

A csomópont elkészültének céldátuma július 15. Vagyis ha minden jól megy, augusztustól már lehet száguldozni a 18 kilométeres új szakaszon.

A csődvédelem alatt álló Straco által épített folytatás sorsa azonban bizonytalan. Az csupán 31 százalékban készült el, és a közútkezelő jelezte: ha a kivitelező nem lesz képes gyors ütemben tovább építeni, akkor felbontják a vele megkötött szerződést.

Ami még bizonytalanabbá tenni az egész sztráda elkészültét.

Hirdetés