És azt tudta, hogy Románia évi egymillió eurót fizet egy 22 éve megszűnt ukrajnai kombinát őrzéséért?

Az elhagyatott nagyüzem területén nem sok őriznivaló van, ehhez képest három cégnek is fizetünk a szolgáltatásért.

Hirdetés

Krivoj Rog egy Ukrajnában, a Dnyipropetrovszki területen található város, melynek fő iparága az acélgyártás és a fémfeldolgozás. A Román Szocialista Köztársaság, a keleti blokk több országával közösen ebben a városban hozott létre egy nagyüzemet, melynek felépítéséért akkor mintegy egymilliárd dollárt fizetett ki. A megállapodás az volt, hogy cserébe tíz év leforgása alatt 30 millió tonna, az acélgyártáshoz felhasználható vasérc pelletet fog kapni az ország, ebből végül csak 0.53%-ot szállították le. A Szovjetunió felbomlása után

a kombinát mögül szépen lassan minden állam kifarolt, egyedül Románia maradt részvényes Ukrajnával együtt.

Az üzem 22 éve megszűnt, időközben mindent elloptak belőle, ami mozdítható volt, ehhez képest az állam évente egymillió eurót fizet három cégnek az épületek őrzéséért és karbantartásáért. Claudiu Năsui gazdasági miniszter szerint eljött az ideje annak, hogy Románia is eladja a érdekeltségeit az elhagyatott Krivoj Rog-i kombinátból. Ez tipikusan egy olyan elfelejtett probléma, mely több tíz éve megoldásra vár, és míg az állam semmit nem tesz, a politikai klientúrához tartozó néhány ember jól megszedi magát – írta a Facebook-bejegyzésében arra utalva, hogy az őrzéssel megbízott három cég versenytárgyalás nélkül jutott a zsíros szerződéshez.

Románia egyébként a kombinát részvényeinek 27%-át birtokolja.

Hirdetés