„Elnézést, kedves uram, de el tetszett hunyni, így nem adhatunk új személyit…”

Ezzel a nyomasztó információval szembesült egy külföldön dolgozó román állampolgár. Most aztán pereskedhet évekig.

Hirdetés

Nagyot koppanhatott az álla egy külföldön élő, 68 éves román állampolgárnak, mint Bruce Willis a Hatodik érzék című film végén, amikor megtudta, hogy valójában régóta halott. Na jó, nem épp úgy, mint Shyamalan izgalmas mozijában, hanem papíron, de a történet még így is komoly.

Kiderült, hogy a 20 évvel korábban Montenegróba költözött Iaşi-i férfiról lemondtak a rokonai, miután évekig nem adott életjelt magáról, és hét évvel ezelőtt kiállíttatták a nevére a halál tényét megállapító bírósági végzést. Hősünk tehát a hivatalos okiratok szerint megboldogult.

Ezt egyébként csak mostanában tudta meg, amikor ki akarta cserélni a lejárt személyi igazolványát Románia montenegrói nagykövetségén.

Miután a Iaşi-i lakosságnyilvántartó is értesült a meglehetősen abszurd helyzetről, a bírósághoz fordult az említett okirat megsemmisítése érdekében, ott viszont közölték, hogy az élő halottnak bizony pert kell indítania, és mindenféle – az elmúlt években kiállított – dokumentumokkal kell majd bizonyítania, hogy köztünk jár. Ez a keszekusza román törvények miatt akár évekig is eltarthat.

Két évvel ezelőtt írtunk egyébként egy hasonlóan keserédes sztoriról, melynek a (halottnak hitt) főhőse végül elveszítette a pert…

Hirdetés