Fotó forrása: Facebook/Poliția Română

Egy korrupt szászrégeni rendőr pár ezer euróért eladta az egész karrierjét

A DNA ugyanis fényt derített törvényen kívüli ügyleteire, és már el is indult ellene a bűnvádi eljárás.

Hirdetés

A marosvásárhelyi korrupcióellenes ügyészek bűnvádi eljárást indítottak egy szászrégeni rendőrtiszt ellen, és 24 órás előzetes letartóztatásba helyezték, mivel az egyenruhás több ízben visszaélt hivatali befolyásával, és egy kollégáját is megzsarolta.

Florin Roberto Raica a gyanú szerint három, korábban ittas vezetésen kapott sofőrtől is pénzt követelt azért cserébe, hogy közbenjárjon az érdekükben az Igazságügyi Orvostani Intézetnél, hogy az alkoholszintjüket a legális határokon belül állapítsák meg, így a jogosítványukat is hamar visszakapják, és megússzák felfüggesztett büntetéssel az incidenst.

A DNA szerint a rendőrtiszt még tavasszal 6750 eurót, illetve 3300 lejt követelt az érintettektől, amiből 1750 eurót és 3300 lejt zsebre is vágott. Ez a kis extra jövedelem most a karrierjébe fog kerülni, mint ahogyan az is, hogy egyik kollégáját, egy régeni rendőrt október közepén meg is zsarolt azzal, hogy nyilvánosságra hoz bizonyos bizonyítékokat az általa (kollégája) által elkövetett bűncselekmlnyekkel, illetve fegyelmi kihágásokkal kapcsolatban.

Florin Roberto Raica nyilván kiszimatolta az ellene zajló nyomozást, a vádirat szerint azt várta ugyanis kollégájától, hogy hallgattassa el az ellene nyilatkozókat.

Az ügyészek kezdeményezték a korrupt rendőrtiszt 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését is.

Hirdetés