fotó: Beliczay László/Székelyhon

Egy hónapon belül a négy nepáli pék is megérkezik Ditróba

Szó volt róla korábban, hogy jönnek, csak azt nem lehetett tudni, hogy mikor.

Hirdetés

Már éppen lenyugodtak a kedélyek a Ditrói Pékség körül, bár nem lehet azt mondani, hogy maradéktalanul sikerült elsimítani a helyi pékség és a lakosság egy része között fennálló régebbi konfliktust, mely pár napig az országos, sőt, a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába állította a rasszistának kikiáltott települést. Azóta kiderült, sokkal összetettebb problémák állnak amögött, hogy a településen nem nézték jó szemmel a Srí Lanka-i pékek érkezését. Mindenki levonta a megfelelő következtetést, a hatóságok is lefolytatták vizsgálataikat, és egy ideje csend van.

Nem lehet tudni, hogy mennyire törékeny a látszólagos béke, de tény, a Ditrói Pékség nem gondolta meg magát a botrány után, és továbbra is dél-ázsiai országból hoz vendégmunkásokat a helyi munkaerőhiányra hivatkozva.

A terveknek megfelelően, egy munkaközvetítő cég közreműködésével a három Sri Lanka-i pék mellé négy nepáli alkalmazottat hoznak. Köllő Katalin cégvezető a Mediafaxnak azt nyilatkozta, hogy a négy nepáli egy hónapon belül érkezik Gyergyóditróba, mindannyian képzett és tapasztalt pékek. Azt még nem lehet tudni, hogy a pékségben vagy a péksüteményes részlegen helyezik-e el őket. Meglátják, hol lesz nagyobb szükség a munkaerőre.

Hirdetés