Egy bărăgani város lehet a következő, ahol teljes karantént hirdetnek – 800 vendégmunkás tért haza

Már most katonák felügyelik a házi vagy intézményes karanténból kiszökdöső embereket. Az egész egy temetéssel kezdődött, ahol több százan vettek részt.

Hirdetés

A Ialomița megyei kormány-megbízott teljes karantén elrendelését kérte Bukaresttől a mintegy 12 ezer lakossal rendelkező Țăndărei nevű városra, mert nem bírnak a külföldről hazatért vendégmunkással, akik nem tartják tiszteletben a katonai rendeleteket. A hatóságok adatai szerint mintegy 800-an jöttek haza a járvány kezdete óta, akik nem tartották be az intézményes vagy házi karanténra vonatkozó szabályokat. Ennek meg is lett a következménye: a Ialomița megyében igazolt 45 koronavírusos eset közül mintegy 30, az 5 halálesetből pedig 4 a városhoz köthető.

Péntektől megduplázták az utcán járőröző fegyveres rendfenntartók számát, a csendőrökhöz és rendőrökhöz 23 katona is csatlakozott. Ezzel együtt a prefektus szerint szükség van a város teljes lezárására, mert a fertőzésgyanús személyek a környező településekre is kijárnak, így megvan az esély arra, hogy újabb emberek fertőződjenek meg. 

Az egyik helyi fertőzött Facebook-bejelentkezésekkel dokumentálta mi történik a városban. A járvány egy temetés után terjedt el, ahol nagyon sokan vettek részt azok közül, akik külföldről – főleg Spanyolországból, Olaszországból, Franciaországból – tértek haza. A Recorder által bemutatott megdöbbentő felvételek bepillantást engednek abba, hogy mi zajlik az ország egyes településein miközben mi a négy fal között ülünk.

Hirdetés