Durci: 2070-re több nyugdíjas lesz az országban, mint ahány melós, és ez nem lesz jó sem a nyugdíjasoknak, sem a melósoknak

Ötven év alatt Románia el fog veszíteni 5 millió embert. Az utolsó majd kapcsolja le a villanyt!

Hirdetés

Románia 1990 óta már így is elvesztett 3,8 millió lakost, de ha minden így megy tovább, 2070-re a jelenlegi 20 milliós populáció 15 milliósra esik vissza.

Az Európai Bizottság éves jelentéséből az is kiderül, hogy a lúd ugyanvalóst kövér lesz: a számszerű csökkenés mellett drasztikusan el is fog öregedni a lakosság.

A fő ok természeteden amellett, hogy egyre kevesebb pulya születik, hogy egyre többen mennek el külföldre dolgozni, mert ott a kolbász is autópályából van.

Szóval a szakik úgy számoltak, hogy míg jelenleg a munkaképes lakosságra jutó 65 évnél idősebbek aránya 26,3 százalék, addig 2070-re ez az arány 52,8 százalékra nő majd.

2070-ben én 84 éves leszek, és gazdag élettapasztalatomból adódóan kéretlen tanácsokkal fogom traktálni az akkori fiatalokat, akik kétszer annyit fognak majd adózni, hogy a rendszer ne omoljon össze.

Hirdetés

Azt ugyanis nem nehéz kisakkozni, hogy ez fog következni: Alexandra Smedoiu, a Romániai Pénzügyi Elemzők Szövetségének (CFA România) alelnöke pont most beszélt egy gazdasági konferencián arról, hogy a nem is túl távoli jövőben jelentősen emelni kell az adókat és járulékokat, ellenkező esetben nem leszünk képesek „decens” nyugdíjat biztosítani az akkori öregeknek (nekem).

Az EB-jelentés arra is kitér, hogy a nagy fokú elöregedés nemcsak a nyugdíj-, de az egészségügyi rendszerre is hatalmas nyomást helyez majd.

Szóval, tetszik, nem tetszik, kellenek azok a Srí Lanka-i pékek, meg a vietnámi kőművesek, mert különben felkopik az állunk.

Amúgy milyen a napja? Jó?

Hirdetés