Fotó: Pinti Attila / Székelyhon

Dormánfalva gondolt egyet, és sajátjaként telekkönyveztette a papíron másokhoz tartozó területeket Úzvölgyében

Ezzel a lépéssel sikerült úgy megkavarni a kataszteri nyilvántartást, hogy azt egyedül a bíróságon sikerülhet kibogozni.

Hirdetés

Az úzvölgyi katonatemető területét már tavaly sikerült saját tulajdonként telekkönyveztetnie a dormánfalvi önkormányzatnak, úgy tűnik azonban, hogy esze ágában sincs leállni a területfoglalással. Kihasználva az új integrált kataszteri és telekkönyvi rendszer hiányosságait bekebelezte a sírok körüli, közel 16 hektárnyi területet is, úgy, hogy azt korábban a csíkszentmártoni és csíkcsekefalvi közbirtokosságok is telekkönyveztették.

Rákossy Botond József topográfus mérnök, Hargita megyei önkormányzati képviselő szerint

valamiféle terve vagy elképzelése csak lehet Dormánfalvának,

ugyanis az út túloldalán levő területekhez nem nyúltak, csak azokhoz, amelyek papíron a két székelyföldi közbirtokossághoz tartoznak. A temetőn kívül itt találhatóak a volt honvédkaszárnyák is. Elképzelhető tehát, hogy a temető helyzetének rendezését próbálják tovább nehezíteni ezzel a lépéssel – írja a Székelyhon.

A lapnak nyilatkozó Rákossy szerint a kettős bejegyzést a telekkönyvi rendszer hibái tették lehetővé, és a két megye kataszteri hivatala mulasztást követett el, mert nem egyeztetett a szóban forgó területek telekkönyvezéséről. Ezek szerint

egy érvényes telekkönyvezést valaki bármikor elfoglalhat az új rendszerben, ami elfogadhatatlan.

Valószínűleg csak pereskedés útján sikerül majd tisztázni a területvitát, egy per már így is folyamatban van, melyet Csíkszentmárton indított a temetőért. Addig is a két érintett közbirtokosság a mojnesti telekkönyvi hivatalnál kérte a dormánfalvi telekkönyvezések felülvizsgálatát.

Hirdetés