Az elégedetlenkedő helyieket képviselő Biró Károllyal ült tárgyalóasztalhoz a Srí Lanka-i pékeket alkalmazó Ditrói Pékség, majd tegnap már mindkét fél arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy elindult az érdemi, békés konfliktusrendezés az egy hónapja húzódó ügyben. Közben a pékségben már három Srí Lanka-i munkás dolgozik, és három héten belül három nepáli vendégmunkást is várnak – korábban még négyről volt szó –, akiket árumozgató szakmenedzserként (rakodómunkás) alkalmaznak majd.

Corina Constantin, a külföldi munkaerőt közvetítő bukaresti cég képviselője az Agerpresnek elmondta:

egy másik ditrói cég is hozzájuk hozzájuk fordult – a vállalkozás 5–10 külföldit foglalkoztatna.

A tegnapi találkozó után azonban a pékség leszögezte: továbbra is várják a helyi munkaerő jelentkezését, a munkakörülmények fokozatos javítását ígérve, a segédlelkész pedig arra buzdította híveit, hogy éljenek a felkínált lehetőséggel. A település polgármestere, Puskás Elemér is arról számolt be az Agerpresnek, hogy a konfliktus kezd megoldódni.

„A Ditrói pékség ismét felkínálja a munkalehetőségeit…

A korábbi, 5 éves munkakörülmények javultak, ezt mindenki tapasztalhatja. Bátorítalak benneteket munkavállalásra!” – írta a Facebookon Biró Károly.

A pékség hivatalos Facebook-oldalán is hasonló tájékoztatás jelent meg. „Biztosítottuk a Tisztelendő Urat, hogy az 5 évvel ezelőtt tapasztalt problémák már nem állnak fenn. Valamint figyelembe vesszük a munkásaink érdekeit, és ennek értelmében törekszünk a munkakörülmények folyamatos és fokozatos javítására. Várjuk a ditrói szakemberek jelentkezését, akiket továbbra is szívesen alkalmazunk!” – áll a bejegyzésben.

„Azelőtt kellett volna ezt, mielőtt ekkora öngólt rúgunk magunknak” – jegyzi meg a pékség bejegyzése alatt egy helyi hozzászóló.

A Hargita megyei községre korábban az országos, sőt a nemzetközi sajtó is ráhúzta a vizes lepedőt, lazán lerasszistázva az egész közösséget, mert a helyiek egy része felháborodott, amikor a két első Srí Lanka-i vendégmunkás megjelent. Csakhogy a kontrollálhatatlan indulatok miatt a felek az elején nem tudták rendesen artikulálni a sérelmeiket, heteknek kellett eltelni, mire az első látásra egyszerű történet rejtett részletei kiütköztek.

Persze nem mondom, hogy Erdélyben nincs idegengyűlölet, hiszen mindannyian pontosan tudjuk, hogy igény legalábbis lenne rá. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek a családjában/ismeretségében akad legalább egy olyan ember, aki bármikor képes, teszem azt, egy jóízűt oláhozni, ezt az alapszettet pedig elég könnyű fejleszteni, ha helyzet van.

Ahogy a Krónikának Toró Tibor szociológus kifejtette, vagy ahogy az Átlátszón Kiss Tamás kollégájával közösen rámutattak: a felmérésekből pontosan kiderül, hogy – tetszik, nem tetszik –

igenis jellemző az erdélyi magyarokra (nemcsak a székelyekre!) az idegengyűlölet, amibe gyakorlatilag beleszocializálódunk.

Ám a nevezetes ditrói falugyűlésen végre eléggé megeredtek a nyelvek, hogy kiderüljön: a helyieknek nem elsősorban a vendégmunkások megjelenésével volt baja, hanem már hosszú évek óta gyűlt a feszültség amiatt, hogy

a pékség vezetői méltatlan munkakörülményeket (kevés pénz, sok munka, túlórázás, stb.) biztosítottak a helyi dolgozóknak,

és amikor már emiatt senki nem jelentkezett helyben a munkára, fityiszt mutattak az egész közösségnek, és egy bukaresti állásközvetítő cégen keresztül külföldi munkaerőt hoztak.

A falugyűlés után a közösség a polgármester és a segédlelkész segítségével egy petíciót is megszövegezett a pékség felé, amiben megfogalmazták a kifogásaikat. A pékség vezetői, Köllő Csaba és Köllő Katalin, ekkor még nem mutatkozott tárgyalókésznek, sőt érzékelhetően az eredeti sémát igyekeztek megerősíteni a sajtóban – hogy a lakosok rasszisták, ők viszont helikopterek –, ezzel próbálva meg a saját malmukra hajtani a tajtékos vizet (roppantul témába vágó szójáték).

A mostani Facebook-posztban emlegetett „5 évvel ezelőtti munkakörülmények fokozatos javítása” azonban arra utal, hogy,

időközben rájöttek: nem viselhetnek hadat egy egész község ellen,

így igyekeznek valamelyest csillapítani a kedélyeket – főleg, hogy a ditróiak jó része, sőt a környékbeliek is elkezdték bojkottálni a pékség termékeit.

Szóval az igazi béke még messzecske van, ahogy a székelyek mondanák, de legalább megtörtént az első lépés felé – és ez mindig a legnehezebb.