Decemberre simán elérhetjük akár a 25 ezres napi esetszámot is

Alexandru Rafila számolt egyet fejben, és az eredmény eléggé horzsol.

Hirdetés

A nemzet mikrobiológusa, Alexandru Rafila, aki újabban a PSD képviselőjelölti listáján is szerepel, újságírói kérdésre elmondta, hogy decemberre akár a 25 ezret is meghaladhatja a napi esetszám.

Az Országos Mikrobiológiai Társaság elnöke szerint, figyelembe véve, hogy máris a 10 ezret súrolja ez a szám, és hogy milyen nagy ugrások mutatkoznak e téren egyik hétről a másikra, nagyon is sanszos a dolog.

Azt is mondta, hogy nem is az a legnagyobb baj, hogy nagyon sok a fertőzött, hanem az, hogy nagyon sok a közepesen súlyos és súlyos állapotban lévők száma, akiknek már így is alig jut hely a kórházakban, így várhatóan a halálozási ráta is óhatatlanul megugrik majd.

Hirdetés