Csak szólunk: mostantól még jobban korlátozzák a szabad mozgást a járvány miatt

Hatályba lép a kormányrendelet, amely a 4 ezrelék fölötti fertőzési rátájú településeken hétvégenként előre hozza a kijárási korlátozás kezdetét.

Hirdetés

Mivel a koronavírus-járvány még mindig annyira ragaszkodik hozzánk, hogy egy ideig még biztosan velünk marad, hozzá kell szoknunk, hogy tovább korlátozzák a szabad mozgást a vírus terjedésének megakadályozása érdekében.

Így vasárnap estétől lép hatályba az a korlátozás, amelyet csütörtökön este fogadott el a kormány, és amely értelmében azokon a településeken, ahol a fertőzési ráta eléri a négy főt ezer főre vetítve a tárgynap előtt 48 órával véget ért előző 14 napban, pénteken, szombaton és vasárnap este hatkor be kell zárniuk a kereskedelmi egységeknek, és este 8 órára hozzák előre az egyébként este tízkor kezdődő éjszakai kijárási korlátozást.

Azon településeken pedig, ahol a fertőzési ráta eléri a 7,5 ezreléket, egész héten az új korlátozások lesznek érvényben.

A kijárási korlátozás idején csak saját felelősségre kitöltött nyilatkozattal lehet az utcán tartózkodni, és csak indokolt esetben – például munkába vagy onnan hazafelé menet, halaszthatatlan orvosi ellátás miatt vagy rászoruló családtagot gondozni.

A konditermeket bezárják, ugyanakkor a patikák, benzinkutak, illetve elvitelre ételt készítő vendéglők hat óra után is nyitva tarthatnak.

A szombati adatok szerint 16 olyan megyeszékhely van, ahol a fertőzési ráta magasabb 4 ezreléknél, 13-ban pedig a 3 ezreléket haladja meg.

Hirdetés

Amúgy a rossz hírt Florin Cîțu miniszterelnök egy kecsegtető ígérettel próbálta kompenzálni: egy szombati bejegyzésben azt írta, március végére már kétmillióan kapják meg az oltást, ami az ország lakosságának a 10 százaléka, és ha elegendő ember beoltatja magát, őszre elbúcsúzhatunk a maszkviseléstől.

Az is jó hír, hogy Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampány koordinátora szerint nem valószínű, hogy a koronavírus elleni oltást évente meg kell ismételni, mint az influenza elleni vakcina esetében, legfeljebb a kockázati csoportoknál.

Ugyanakkor ha még jobban elterjednek a mutáns változatok, lehet, hogy egy harmadik oltásra is szükség lesz.

Hirdetés