Sergiu Nicolaescu az Egy felügyelő vádol (Un comisar acuză) című filmben

Cenzúra, propaganda, ellenpropaganda: kell-e jelölni a kommunizmus idején született filmeket?

Élénk vita bontakozott ki a román nyilvánosságban az audiovizuális hatóság ajánlása nyomán, amely szerint megkülönböztető jelzéssel kéne ellátni az 1989 előtti filmalkotásokat.

Hirdetés
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

„A film a kommunizmus időszakában készült, amikor a bemutatása a cenzúra engedélyétől függött”,

„A film a kommunizmus időszakában készült, amikor működött a cenzúra és az állami propaganda”

– ezen feliratok valamelyikének kéne megjelennie az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) nemrég elfogadott ajánlása szerint azoknak a román filmeknek a televíziós vetítése előtt, amelyek a kommunista rendszer idején készültek. A javaslat értelmében a figyelmeztető feliratozást ki lehetne váltani azzal, ha az illető alkotás levetítése előtt vagy után a televíziók külön műsort szentelnének az adott műnek, amelyben szakértők bevonásával „helyeznék képbe” a nézőket a film születésének körülményeit illetően. A hatóság szerint minderre

a „mai fiatalok” miatt lenne szükség, akik nem tudják, milyen egy szólásszabadság nélküli országban élni,

hogyan működött az állami cenzúra és propaganda, ezért fennáll a veszélye, hogy a látottakat összetévesztik a valósággal.

A javaslatot az elmúlt napokban több bírálat is érte: nem mindenki van elragadtatva attól, hogy a román audiovizuális nyilvánosságban is megjelenik a tengerentúli kultúrharcos vitákból ismert trigger warning fogalma.

Marius Diaconescu történész, egyetemi tanár szerint egy ilyen disclaimer maga is egyfajta utólagos cenzúraként működne, hagyni kell a művelt vagy kevésbé művelt közönséget, hogy ítélje meg maga, amit lát:

„Igen, a ’89 előtti filmek tele vannak nemzeti-kommunista hamisításokkal, de csak történetek, fikciók. A történelmet nem a filmekből tanuljuk meg.”

Ezzel egybecsengő véleményt fogalmaz meg Vasile Ernu író, publicista a Libertateán, ahol igen izgalmas vita alakult ki a témáról. Szerinte egyfajta fordított propagandáról, ellenpropagandáról van szó:

„Valaki eldönti helyettünk, mi az értelem, az igazság, hogyan kell néznünk és értelmeznünk egy filmet. Egyfajta mini-igazságminisztérium, orwelli módra.”

Ernu gunyorosan utal arra is, hogy az ötlet eredetileg az USR soraiból érkezett, ez a párt pedig a korlátozás- és betiltás-törvények bajnoka, legalább húsz olyan törvénykezdeményezésükről tudunk, amelyek „valamit betiltanának”, a galambok etetésének tilalmától a mostani javaslatig – ez utóbbi eredetileg durvább volt, de a CNA „megszelídítette” (valóban, az eredeti javaslat azt tartalmazta, hogy a ’89 előtti filmeken meg kell jelenjen a nagy C betű, a „cenzúra” jelölőjeként, de ezt elvetették).

„Ezek az emberek idiótának néznek bennünket”, folytatja, hogy törvényt alkotnak azért, amit minden óvodás tud: „az élet nem olyan, mint a film”.

Nem azért nézünk játékfilmeket, hogy azokból tanuljuk meg a történelmi igazságot, hanem hogy jó történeteket lássunk, hogy szórakozzunk.

Méltatlan lenne az is, ha Pintilie vagy Tarkovszkij filmjeit figyelmeztető jelzéssel látnánk el.

Propagandát és ideológiát bármilyen előjelű rezsimben gyártott filmek tartalmazhatnak, most akkor a Rambót is jelöljük meg? – teszi fel a költői kérdést Ernu, aki emlékeztet arra, hogy a klasszikus hollywoodi filmtermés jelentős része abban az időszakban született, amikor Amerikában érvényben volt az ún. Hays-kódex, amely előírta, mit nem tartalmazhatnak az amerikai filmek. Szerinte a reklámok is propagandának számítanak, csak nem ideológiát, hanem üzleti termékeket kínálnak. Nem beszélve a könyvekről: ha következetesek akarunk lenni, akkor a kommunista rendszer alatt megjelent irodalmi műveken is fel kéne tüntetni keletkezésük idejét és körülményeit.

Hirdetés

„Egy ország történelme bonyolult dolog. Függetlenül attól, milyen rendszer van éppen tájainkon, az országnak meg kell őriznie egyfajta belső egységet, mert folytonosságok halmaza. Akár monarchista, akár Antonescu-rendszerbéli, akár fasiszta vagy kommunista, liberális vagy szociáldemokrata – akkor is Románia marad. A múltat méltósággal és értő módon kell felvállalni”,

írja Ernu, aki a Képzett Románia program sikertelenségének a jelét látja az efféle kezdeményezésekben.

Ugyancsak ott, a Libertatea hasábjain válaszolt Ernu cikkére Mircea Toma újságíró, civil aktivista, a CNA volt tagja. Toma szerint Ernu csúsztat, mivel az audiovizuális tanács csupán ajánlást fogalmazott meg, nem kötelezi a tévéadókat semmire.

Azt az érvet, miszerint az emberek nem azért néznek filmet, hogy megismerjék a történelmi valóságot, csak szórakozni akarnak, azzal utasítja vissza, hogy ez csak egy olyan társadalmban érvényes, amelyben a demokratikus mechanizmusok kielégítően működnek.

Egy emberi tragédiák sokaságát okozó diktatúrában a szórakoztató film sem kizárólag a szórakoztatást szolgálja, hanem paravánként működik, amely mögé el lehet rejteni a sötét valóságot.

Az sem igaz, hogy a különbségtétel képességét a fiatalok elsajátítják otthon, az iskolában, tapasztalatból – az iskolai tankönyvek a kommunista propaganda és manipuláció kérdéskörét csak érintőlegesen tárgyalják.

Elfogadhatatlan, hogy Ernu a totalitárius rendszerek propagandáját a reklámkampányokkal egy lapon említi – írja Toma. A különbség az, hogy míg egy nyílt társadalomban szabadon választhatsz, megvásárolod-e a reklámok hatására a felkínált terméket, a kommunista társadalomban az ideológia nem választás kérdése volt – csak aközött választhattál, hogy túl akarsz élni vagy sem. Az újságíró példaként megemlíti a náci propaganda olyan termékeit is, mint Leni Riefenstahl egyébként magas művészi színvonalon elkészített alkotásait.

Ugyanígy, a kommunista cenzúra nem vethető össze az olyan szabályrendszerekkel, mint Amerikában a Hays-kódex, amely alapvetően erkölcsi korlátokat állított a filmprodukciók elé, ráadásul nyilvános viták tárgyává lehetett tenni, bírósági eljárásokat indíthattak ellene.

A CNA javaslata nem a korabeli filmek megbélyegzésére irányul, épp ellenkezőleg, segítséget nyújt azok megértéséhez.

Ernu felháborodott kérdésére, miszerint „hogyan lehetne figyelmeztető jelzéssel ellátni Pintilie vagy Tarkovszkij filmjeit?”, Toma frappánsan válaszol:

„Pont így. Mi történik A helyszíni szemlével (Reconstituirea), Pintilie legerőteljesebb filmjével, ha megelőzi egy figyelmeztetés, miszerint egy olyan korszakban készült, amikor a bemutatása a cenzúra engedélyétől függött? Az történik, hogy a néző felfedezi, a film cselekménye mellett, a rendező zsenijét és bátorságát, amivel a cenzúra határait feszegette. (…) Összefoglalva, a CNA nem javasol mást (javasol, nem kötelez), mint a korszak filmművészeti termékeinek kontextusba helyezését, a néző intellektuális tapasztalatának gazdagítása céljából.”

 

Hirdetés