Buliztak egyet a népek Aradon, sőt, neki is mentek a kiérkező rendőröknek

Igen, mert miért kell mindenbe beleszólni? Ja, hogy járvány van, meg szükségállapot, meg kijárási tilalom? Na és?

Hirdetés

A jajba fulladó vigalom Arad egyik utcáján zajlott a hétfői napon. A idő szép volt, hét ágra sütött a nap, az utcában élő roma családok úgy gondolták hát, kiváló alkalom egy jó kis mulatságra. Igen ám, de a koronavírus-járvány okán bevezetett szükségállapot tiltja a három embernél nagyobb csoportosulásokat. Na és?

Egy szó, mint száz, zajlott a buli az aradi utcán, több tucatnyi résztvevővel, amikor valaki riasztotta az illetékes hatóságokat. A rendőrség és a csendőrség (egy-egy képviselővel) meg is érkezett a helyszínre, ahol a mulatozók persze igen felháborodtak azon, hogy a rend őrei felszólították őket, ugyan hagyják már abba a veszélyes és törvényellenes csoportosulást és vonuljanak szépen a házaikba. Olyannyira felháborodtak, hogy kicsit neki is mentek a közegeknek, a hírek szerint szóval, majd üvegekkel, sőt, egy lapáttal is.

A rend őrei a maguk részéről segítséget hívtak és végül sikerült pontot tenni az utcai fiestára. Viszont három ember előzetes letartóztatásba került, mégpedig hatóság elleni erőszak vádjával. Azon tl, hogy meg is bírságolták őket a kijárási tilalomra vonatkozó törvény megszegése miatt.

Hirdetés