Bukarestben feltalálták a labda nélküli labdajátékokat

Hát, ez nagyon izgalmas lesz, még akkor is, ha nem látja senki.

Hirdetés

A bukaresti kormány ismét bebizonyította, hogy igazából fogalma sincs, a valóságban hogyan is működnek a dolgok egy-egy szakterületen. Most éppen a sportban, ahol péntektől engedélyezték újra az edzéseket, csak a minisztériumi bürokrácia olyan bonyolult szabályrendszert alkotott meg ehhez, hogy égnek áll tőle a versenyzők és edzők haja.

Kezdve azzal, hogy az edzések elkezdéséhez két hetes teljes karantén és negatív koronavírus-teszt kell a sportolóknak és folytatva a csapatok totális izolációjával a felkészülési időszakban. Ám az igazi gyöngyszemet az engedélyezett gyakorlatok közé rejtették el a szabályzat alkotói:

„kosárra / kapura dobás labda nélkül”.

Vagyis Bukarestben feltalálták a labda nélküli labdajátékokat, vagyis legfontosabb játékelemük gyakorlásától fosztották meg a kézi- és kosárlabdázókat. Akik számára gyakorlatilag amúgy is véget ért a szezon, hiszen a minisztériumi tervben a versenyeik újraengedélyezése jóval a szabadtéri sportok mögé került. Ráadásul a sportolók úgy kell újrakezdjék az edzéseket, hogy egyelőre fogalmuk sincs, mikorra kell formába kerüljenek, mert a versenyek újraindításáról később dönt a kormány. Majd valamikor.

Hirdetés