Bukarest–Budapest-effektus: Krakkó helyett Craiován kötött ki két olasz turista

Elég nagy kultúrsokk lehetett, meg kell hagyni.

Hirdetés

Ismerjük, ugye, azt az elég gyakori jelenséget, hogy hírességek összetévesztik Budapestet Bukaresttel és ezt szavakba is öntik.

Például Robbie Williams popsztár pár éve simán a bukaresti koncertje felvételével promózta budapesti fellépését. Vagy Robert O. Work akkori amerikai helyettes védelmi miniszter, aki a deveselui rakétabázis avatóünnepségén Bukarest helyett Budapestről beszélt. Vagy az UEFA, amely a magyar–portugál meccs helyszíneként Budapest helyett Bukarestet jelölte meg. Vagy a hat francia focidrukker, aki úgy tudta, Budapestre megy a francia–magyar meccsre, aztán megérkeztek Bukarestbe.

Nos, az utóbbiak kalandjaira hasonlít megszólalásig egy gyanútlan olasz pár esete. A Firenze környéki Paola és Massimo a lengyelországi Krakkóba kívántak repülni, ezért egy utazási irodához fordultak repülőjegyért. A két olasz a bolognai reptérről indult útnak szombaton, és a barátaik várták őket a lengyel városban. Csakhogy hiába várták, mert Paola és Massimo eközben rendben leszálltak Craiován, olyan ezer kilométernyire tervezett úticéljuktól – írta az olasz sajtó alapján a Ziare.com.

Az történt, hogy az utazási iroda munkatársai összetévesztették Krakkót, amely olaszul Cracovia, az olténiai Craiovával. Mint mondták: azt hitték, hogy Craiova, ahogy a repülőjegyen írta, Krakkó lengyel neve, csak a craiovai reptérre megérkezve jöttek rá, hogy nem ott vannak, ahol kellene.

„Sokkot kaptunk, amikor leszálltunk a gépről és rájöttünk, hogy Romániában vagyunk!”

Hirdetés

– mesélték.

Rögtön jelezték az utazási irodának a tévedést, amely azt ígérte, megpróbálják valahogy eljuttatni őket Krakkóba. Ámde kiderült, hogy ez lehetetlen, mivel a két város között nincs közvetlen járat, az átszállások pedig rengeteg időbe és pénzbe kerülnének ahhoz képest, hogy ők egy hetet akartak eltölteni a lengyel városban. Így hát kerestek egy szállodát és megpróbálják eltölteni Craiován a tervezett egyhetes vakációjukat. Aztán hazatérésük után majd rendezik a számlát a földrajzbajnok olasz utazási irodával…

 

Hirdetés