Bréking: Iohannis lazán megnyerte az elnökválasztatást, a PSD soha nem bukott még ekkorát

Minden idők egyik legunalmasabb kampánya után meglepően magas volt a szavazási kedv az országban, illetve különösen a diaszpórában.

Hirdetés

A szavazóhelyiségekből távozó választópolgárok megkérdezése alapján készült becsült IRES-felmérések (exit poll) adatai szerint az állás:

  • Klaus Ionannis (PNL): 66,5%
  • Viorica Dăncilă (PSD): 33,5%.

A CURS- AVANGARDE adatai is hasonlóak, eszerint Iohannis a szavazatok 64,8%-át szerezte meg, míg Viorica Dăncilă mindössze 35,2%-ot ért el.

A PNL máris ünnepel, Iohannis elmondta amit ilyenkor szokás, tudniillik minden román elnöke lesz, azoké is, akik nem szavaztak rá. A PSD az utóbbi harminc év egyetlen elnökválasztásán sem szenvedett ilyen súlyos vereséget, mondta alig leplezett elégtétellel, majd felhívta a figyelmet, hogy a jobboldal csak egy csatát nyert, a „háborút” csak akkor fogja megnyerni, ha a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon ellenzékbe küldi a PSD-t.

Viorica Dăncilă rövid sajtótájékoztatóján fekete ruhában jelent meg, és teljesen komoly arccal arról beszélt, hogy elégedett a PSD-re leadott szavazatok számával, miközben egyértelmű, hogy a párt soha nem bukott még ekkorát. A PSD Dăncilă szerint visszanyerte a szavazók bizalmát, hiszen 3 millió szavazatot szerzett, ami több, mint amennyit a 2016-os választáson elértek.

A szavazás egész nap a magyarok tüntető távolmaradásával zajlott, még az sem hatott mozgósító erővel, hogy a masszívan magyarellenes Rareș Bogdan, a PNL üdvöskéje külön buzdította a „magyar testvéreket”, hogy járuljanak az urnák elé. 

Hirdetés

A részvétel (49,87%) magasabb volt, mint az első fordulóban, a milliós nagyságrendben voksoló román diaszpóra pedig újabb részvételi rekordot döntött. A két jelölt közötti különbség tovább nőhet Iohannis javára miután a külföldön élő román állampolgárok szavazatait is összesítik.

Az elsődleges adatok szerint a diaszpórában élők 89%-a Iohannisra, míg 10,9%-a Dăncilára szavazott. A szavazatok 8 százalékát dolgozták még csak fel: a 835 szavazókörzetből 68-ban összesítettek.

Az Állandó Választási Hatóság adatai szerint a PSD öt megyében ért el mérsékelten jobb eredményt, mint a PNL, ezek a következők: Gorj, Mehedinți, Olt, Teleorman és Giurgiu.

Hirdetés