Töltött krumpli a tél végére, mandulás, parmezános endívia a tavasz kezdetére

Jön a tavasz, de még a tél hidege is velünk van. Egy téli és egy tavaszi ételt készítünk ezúttal.

Hirdetés

Töltött krumpli

Talán nincs még egy olyan alapanyag, amelynek annyira sokoldalú felhasználási formája lenne ismert, mint a krumplinak. Tepsiben, sütőben készült fogást mutatok ezúttal egyszerű hozzávalókkal, amelyek alapján igazi vidéki ételnek is nevezhetnénk e laktató ételt.

A meghámozott krumplikat vágjuk félbe és kiskanál segítségével vájjuk ki a közepüket. Győződjünk meg róla, hogy a kis kalapok megállnak, segítsünk rajtuk egyenletesre vágva a „talpukat”, majd töltsük meg a töltelékkel, melyhez a következőket készítsük elő: vágjuk fel kis darabokra a kolbászt, morzsoljuk össze a kenyérbelet és a túrót, vágjuk fel a hagymát és keverjük össze a felvert tojással és tejföllel.

Sorakoztassuk a megtöltött krumplikat hőálló edénybe vagy tepsibe és borítsuk be a kivájt krumplidarabokkal. Ami nem fér rájuk fedőként, tegyük melléjük a tálba. Locsoljuk meg olajjal és tegyünk kevés vizet a sütőedény aljára, majd fedjük le alufóliával. Süssük így 40 percig, majd levéve a fóliát még pirítsuk a tetejét legalább 15 perc erejéig. Fűszeres görög joghurttal vagy céklasalátával tálaljuk.

Hozzávalók:
10 db közepes krumpli,
10 dkg füstölt, házi kolbász,
5-8 dkg burduf túró,
egy kisebb hagyma apróra vágva,
1 szelet kenyér lemorzsolva,
1 tojás,
1 ek. tejföl,
só, bors.

A teljes adag étel hozzávetőleges költsége: 11 lej.

Endívia parmezános besamellel

Az endívia, más néven cikória, kesernyés ízével akár megosztó is lehet, de a kíváncsibb természetű főzőcskézőknek nagyon ajánlom kipróbálásra, mivel különleges gasztrokalandban lehet részük. Tápanyagokban és rostban gazdag zöldségről van szó, és könnyen beszerezhető.

Kevés vajon pirítsuk, majd fedő alatt nagyjából tíz percig pároljuk a félbevágott endíviákat. Kiemelve a serpenyőből a vajas pörzsanyagon forgassuk át pár percig a mandulát.

A besamelhez szintén vajat használjunk, pirítsuk meg rajta enyhén a lisztet, majd hozzáadva a tejet és a reszelt sajtot, folyamatos kevergetés mellett várjuk amíg besűrűsödik és a sajt is teljesen elolvad benne.

Hirdetés

Reszeljünk bele szerecsendiót, sózzuk, borsozzuk. Nem mindennapi böjtös étel, próbálják ki!

Hozzávalók:
2 db endívia,
kevés vaj,
1 ek liszt,
2,5-3 dl tej,
maréknyi reszelt parmezán,
késhegyni szerecsendió őrlemény,
só, bors,
maréknyi vágott mandula.

A teljes adag étel hozzávetőleges költsége: 10 lej.

Ráadásként itt egy pár perc alatt összeállítható endívia saláta, amely lehet könnyű reggeli vagy egészséges vendégváró falat.

Egy almát, egy narancsot és kevés sajtot kockázzunk fel, szórjuk meg bőven napraforgómaggal és forgassuk össze olívaolaj és szójaszósz keverékével, majd kiskanállal töltsük meg a leveleire szedett endíviát. A kis ladikok nem csak mutatósak, de nagyon ízletesek is.

Hirdetés