Főzött már csirkét karalábéval? Na és bouyiourdit készített?

A zsenge karalábé nemcsak töltve vagy levesbe finom, de egy egyszerű egytálételhez is jó ízt kölcsönöz és végre eljött a jóízű paradicsom ideje is elérhető áron. Belőlük sütünk, főzünk gyorsan, egyszerűen.

Hirdetés

Karalábés egytálétel

Néha jól jön egy olyan komfort recept, ami kevés és könnyen beszerezhető hozzávalókat igényel és az elkészítése sem különösebben macerás. Ez itt épp ilyen.

Hámozzuk meg a karalábét, karikázzuk fel, aztán vágjuk fel kisebb pálcikákra, ugyanígy a murkot és a csirkemellet is, majd kevés olajon kissé pirítsunk meg mindent az apróra vágott fokhagymával együtt. Adjuk hozzá a bulgurt és öntsük hozzá a vizet, sózzuk, borsozzuk és hagyjuk főni nagyjából 10-15 percig. Ekkor forraljuk össze a tejszínnel és már tálalható is, petrezselyemzölddel megszórva, az ízletes karalábés, bulguros csirke.

Fogyasszunk más ételeinkhez is bulgurt, mert magas a rost- és vastartalma, bővelkedik ásványi anyagokban, nagyon egészséges köret és nagyon hamar megfő.

Hozzávalók 3 adaghoz:
1 kisebb karalábé,
1 nagyobb murok,
20 dkg csirkemell,
15 dkg bulgur,
4,5 dl víz,
1 dl tejszín,
kevés olaj,
1 gerezd fokhagyma,
só,
bors.

Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 4 lej.

Bouyiourdi, a görög előétel

Hazájában nagy népszerűségnek örvend a görög nyaralások emlékét idéző sült sajt, a bouyiourdi (ejtsd: bujurdi), vagyis a paradicsomszeletekkel befedett, oregánóval megszórt, olívaolajjal meglocsolt, kemencében megsütött feta sajt. Ezúttal dióbél hozzáadásával készítettem.

Hirdetés

Béleljük ki a kis tűzálló edénykéket a feta sajttal (én telemeát használtam), helyezzük rá a vékony paradicsomszeleteket, dióbelet, morzsoljunk rá bőven oregánót és öntsük le olívaolajjal, majd tegyük a sütőbe 25 percre.

Készíthetünk mellé egy könnyű salátát vagy rántott cukkinit, de ha egyszerűen csak puha kenyérrel mártogatjuk, úgyis teljes értékű nyáresti vacsora lehet. Készíthetjük még úgy is, hogy nagyon vékonyra vágott hagymakarikákat helyezünk a paradicsomszeletek alá. Próbálják ki mindkét változatot!

Hozzávalók 2 adaghoz:
20 dkg feta sajt vagy telemea,
1 paradicsom,
pár szem dióbél,
kevés olívaolaj,
oregánó.

Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 4 lej.

Hirdetés