Csirkenyársak, kukorica, medvehagyma, sajt – kétfogásos ebéd lesz belőle

Végre itt a tavasz, sokat lehetünk az udvaron, a kertben, természetben, nem csoda, ha a konyhai tevékenykedésünket minimálisra csökkentenénk. Itt egy tipp egy gyorsan elkészülő, ízletes ebédhez, hogy rövid idő alatt is finomságok kerüljenek az asztalra.

Hirdetés

Medvehagymás sajtkrémleves

A vadfokhagyma, ahogy nevezik még a medvehagymát, állítólag arról kapta a nevét, hogy illatával kicsalogatja a téli álmát alvó medvét a barlangjából. Erőteljes illata iránytű lehet számunkra is, ha vásárlás helyett inkább gyűjtésére adjuk a fejünket, ugyanis könnyen összetéveszthető a gyöngyvirág levelével, ami viszont mérgező.

A medvehagymának számos felhasználása ismert, finom ételek ízadója, csempésszük ezúttal egy finom krémlevesbe.

Kevés vajon vagy olajon pirítsuk meg az apróra vágott fokhagymát és a lisztet, dobjuk rá a felvágott medvehagymaleveleket, majd öntsük fel vízzel. Amikor forrni kezd, tegyük bele a krémsajtot és a reszelt sajtot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és kevergessük folytonosan, amíg a sajt megolvad és levesünk teljesen egyneművé válik. Tálaláskor kínálhatunk hozzá krutont, levesgyöngyöt vagy pirított magvakat.

Hozzávalók:
1 gerezd fokhagyma,
4-5 medvehagyma levél,
1 l víz,
1 tömlős krémsajt (125 g)
5 dkg reszelt sajt,
2 ek liszt,
kevés vaj vagy olaj,
só,
bors.

Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 1,5 lej.

Csirkenyársak majonézes kukorica salátával

Ha valaki lemaradt volna a hétvégi majálisozásról kinti sütögetéssel, grillezéssel, pótolhatja a nyárson sült finomságok nyújtotta hangulatot ezzel a pálcikás hússal, akár bent a konyhában is. Nem kell hozzá más a fapálcákon kívül, mint egy darab csirkemell, bacon-szeletek és murokszalagok, utóbbit könnyedén megoldhatjuk a zöldséghámozóval.

A csirkemellet nagyjából a szalonna hosszúságával megegyező méretű csíkokra vágjuk, hasonlóan a murkot is. A húst sózzuk, borsozzuk, majd egyenként a szalonnalapokra fektetve, legbelül a vékony murokszeletet, csavarjuk fel csigákká és a kis fanyársakkal rögzítsük. Az általam használt típusra két darab felcsavart hús fért fel. Teflonserpenyőben süssük mindkét oldalukon befedve, amíg szépen megpirul a bacon réteg.

Hirdetés

A salátához készítsünk majonézt 1 tojás sárgája, csipentyi só, 1 tk mustár és nagyjából 1,5 dl olaj felhasználásával. Miután elkészültünk vele, lazítsuk görög joghurttal, fele-fele arányban és ízesítsük citromlével, borssal.

Csöpögtessük le a kukoricát szűrőben, vágjuk kis apró kockákra a retket hámozatlanul és a hagymát, majd forgassuk össze a majonézes öntettel. A végeredmény egy üde, roppanós tavaszi saláta lesz, jól passzol a megpirult szalonnás, ízletes hústekercseinkhez.

Hozzávalók a salátához:
1 doboz főtt kukorica konzerv,
4-5 db retek,
1 szál zöldhagyma,
2 ek házi majonéz,
2 ek görög joghurt,
só,
bors.

Egy adag étel (saláta és hús) hozzávetőleges költsége: 5 lej.

Hirdetés