Aranybarna csirkecomb aranybarna krumplival és málé, egy izgalmas csavarral

Lassan beköszön a fűtésszezon, sokunknál a sütőben készült finomságok is gyakoribbá válnak. Indítsunk egy aranybarnára sült, ropogós menüvel, mellé nézzük meg, hogyan léphet szintet az egyszerű málé egy kis turpissággal.

Hirdetés

Pácolt csirkecomb ropogós, héjas hasábkrumplival

Amikor a hús mellé krumpliköretet készítek, óhatatlanul mindig valamilyen újításra törekszem a fűszerezés szintjén. Ez alkalommal az előzetesen csak sózott, borsozott felső csirkecombok egy mézes-mustáros-zsályás bevonatot kaptak, ami a sütés félidejében került rájuk ecsettel, szépen rájuk pirulva, miután a jénai edényről az alufóliát eltávolítva még fél órát hagytam a sütőben.

A krumplikat héjastul vízben megfőztem, kis kihűlés után négybe vágtam, majd forró olajban pár perc alatt ropogósra sütöttem őket. Ha valaki az olajmennyiséget minimalizálná, beecsetelheti a hasábokat kevés olajjal és sütőben is szépen megpirulnak. Összekötő kapocsként reszelt sárgarépával és kápia paprikával ízesített görög joghurtot képzeltem el, amihez ezt a különleges ízesítőt fokhagymával, citromlével megspékelve, érdemes nagyobb mennyiségben elkészíteni, kis üvegben tárolni, majd kanalazni belőle joghurthoz, majonézhez, sonkatölteléknek krémsajthoz.

Hozzávalók 2 személyre:

4 db felső csirkecomb bőrével,
3 tk mustár,
1 tk méz,
5 db morzsolt zsályalevél,
só,
bors,
5 db közepes krumpli,
olaj a sütéshez.
Mártogatóshoz:
1 dl görög joghurt,
2 tk reszelt sárgarépa és kápiapaprika keverék,
fél gerezd, áttört fokhagyma
kevés citromlé,
csipetnyi cukor.

Egy adag étel hozzávetőleges költsége: 7 lej

Zabpelyhes, diós málé birsalmapürével

Hirdetés

A málé is az a tipikus gyermekkori sütemény, amit a nagymamák tudnak elkészíteni a legfinomabban. Ezt nem is vitatjuk el, de ha kicsit még bővítjük a hozzávalók listáját, magunk is meglepődünk. A birsalmapürével pedig garantáltan valódi ínyencséggé válik ez a bögrés desszert. Az összetevők kiméréséhez 2 deciliteres bögrét használtam.

A tojást a cukorral, olajjal, tejjel elkevertem, hozzáadtam a liszteket, zabpelyhet, sót, sütőport, vaníliás cukrot és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Tetejét megraktam dióbéllel, majd nagyjából 180 fokon fél órát hagytam sülni. Ez idő alatt el lehet készíteni a feltétet birsalmából. A felkockázott almákat annyi vízben megfőzzük, hogy belepje őket, majd leturmixoljuk és nagyjából 10 percig kevergetve, főzve, cukorral sűrítjük. A fűszeres birsalma magas pektintartalmának köszönhetően ez a püré kellemesen krémes állagú.

Hozzávalók:
1 db tojás,
fél bögre cukor,
fél bögre olaj,
1 bögre tej,
másfél bögre fehér liszt,
másfél bögre máléliszt,
5 ek zabpehely,
1 csomag sütőpor,
2 csomag vaníliás cukor,
1 kk só,
maréknyi dióbél,
2 birsalma,
víz,
2 ek cukor.

Egy tepsi sütemény hozzávetőleges költsége: 7 lej

Hirdetés