Első szerelem

A szobában egy matrac volt és egy vödör. A fal nedvesedett és penész lepte be, a plafonról a légmozgástól néha apró darabokban hullott a vakolat, mintha pernye lenne. Kint ködös volt az éjszaka, az utcalámpa vibráló fénye szűrődött csak be, ami hosszú, imbolygó árnyékokat vetett a penészre. Most már mindig ilyen éjszaka lesz. Pedig milyen gyönyörűen kezdődött, milyen csodálatos és földöntúli birodalmakba vitte őt ez az izzó és lüktető szenvedély, amiből mára csak homály és árnyék maradt.

Gyönyörű nap volt. Fogalma se volt arról mi történik, csak azt tudta, ez a szerelem. Az első találkozásnál érezte már, hogy végre valami különleges történik az életben, olyan volt, mint a kék víz hullámzása a partokon. Ilyen lehet az óceán, ahol sosem járt. Minden porcikája élvezi a levegő simogatását, amit fűszeres illatok és selymes hangok töltenek be. Érzi, ahogy a forró szél fújja az ismeretlen, élettől sugárzó fák leveleit, betölti őt a fény, és ő felrobban a fényben..

Most minden hideg. A forró, lágy ölelésre gondolt, a legelsőre, és arra a pillanatra, amikor úgy érezte, az összes világban és időben egyszerre létezik. De az ölelésből marcangolás lett, szerelmese izzó fémfejű vörös rovarrá változik, amely behatol a bőre alá és elkezdi felfalni az ereit. Ez itt Babilon, és a végórákat éljük, közeledik az ítélet. A sárga fényből kénköves füst lett. Oda az aranyszínű csillogás, ami régen egyre csak terjedt, terjedt, és tűzbe borította az eget.

A büdös, ragacsos matracon feküdt, a vödörből érezte saját hányásának párolgó szagát. Becsukta a szemét, opál, türkiz és kék karikák közt imbolygott, aztán begyorsult és suhant, suhant előre a ragyogás felé.

Kubiszyn Viktor: Árnyékvilág (részlet)