Fotó: Facebook/Traian Băsescu

Băsescu tényleg elindul Bukarest főpolgármesteri székéért. Micsoda nyilatkozatok lesznek majd itt, te jó ég! :D

A hajóskapitány természetesen a baloldal ellen mozgósítja magát, de azért az USR-t is meg akarja leckéztetni, mert ő Băsescu.

Hirdetés

Emlékeznek még Traian Băsescura? Már hogyne emlékeznének a jó öreg hajóskapitányra, aki egy személyben jeleníti meg a surmó balkáni politika minden visszásságát, csak talán egy fokkal intelligensebb (megvan a magához való esze), mint ennek a kasztnak a többi díszpéldánya, így időnként még szimpatikus is tud lenni.

Na, Băsescu a jelek szerint elunta az európai parlamenti képviselőséget, túlságosan ingerszegény neki a fehérgalléros brüsszeli politika, így az általa alapított Népi Mozgalom Pártja (PMP) színeiben újra elindul (immár hivatalosan) Bukarest főpolgármesteri székéért, mert hiányzik neki a jó kis itthoni iszapdagonyázás (és akkor az iszappal még finoman fogalmaztam).

Ez némiképp megbolygatja az eddigi felállást, hiszen Băsescu, aki 2000-től bukaresti polgármester, majd két mandátum erejéig – 2004-2014 között – Románia elnöke is volt (ehhez manapság németnek kell lenni), elég ismert és szeretett-utált ahhoz, hogy komoly kellemetlenségeket okozzon két fő ellenfelének, a PSD-s Gabriela Fireának, valamint a PNL és az USR–PLUS által támogatott független Nicuşor Dannak.

Băse jellemrajzáról, és balkáni vérpolitikus alkatáról már az is sokat elmondd, hogy milyen körülmények között „esett be” a jelenlegi versenybe. Bár szereti hangoztatni, hogy elsősorban a PSD ellen dolgozik, amikor jelölteti magát, azt is nyíltan elmondta a sajtónak: az sem mellékes, hogy szeretné megleckéztetni az USR-t, hiszen az ő kérésükre maradt ki a PMP a nagy jobboldali bukaresti összefogásból.

Persze Bukarest messze van, nem nagyon érint minket, ki lesz ott a főpolgármester, a hajóskapitány színre lépésével azonban legalább a tőle megszokott vicces/kínos/surmó megjegyzések is visszatérnek – legyen min röhögni kínunkban. Băse ugyanis a rasszista és szexista megjegyzéseivel, a visszakézből odalökött, mélyen cinikus replikáival igenis érdekes színfoltja, a román politikának, amelyet 10 éven keresztül irányított is a Cotroceni-palotából.

Hirdetés

Elég ha csak a sokat idézett mondta jut eszünkbe, amit még Bukarest polgármestereként mondott a kétezres évek elején, amikor az újságírók holmi fűtésgondokról faggatták. „Iarna nu-i ca vara” – válaszolta Băse, azaz: a tél nem olyan, mint a nyár.

Próbáljon meg vitába szállni vele valaki… ¯\_(ツ)_/¯

Hirdetés