Bár a továbbjutás rég elúszott, győzelemmel tették elviselhetőbbé a búcsút a kolozsvári vasutasok

A fellegvári becsület megmaradt és még félmillió eurót is keresett idei utolsó európai kupameccsén a CFR.

Hirdetés

Kilenc meccses nyeretlenségi sorozatát szakította meg az Európa Konferencialiga csoportkörének utolsó fordulójában a kolozsvári futballcsapat, amely a cseh Jablonec legyőzésével egyben azt is elérte, hogy hetedik csoportkörös szereplésén is tudott meccset nyerni.

A továbbjutás már korábban elúszott ugyan,

de a CFR búcsúzóul legalább keresett még félmillió eurót

(ennyit ér egy győzelem az UEFA idén bemutatkozó új versenysorozatában), másrészt elkerülte, hogy ez legyen leggyengébb csoportkörös szereplése: a negatív rekordot továbbra is a 2009–2010-es Európa Liga-szereplés három pontja tartja.

A Jablonecen csak az első félidőben érződött, hogy nyernie kellene a továbbjutási esélyei életben tartásához, de egyetlen veszélyes helyzeténél a CFR kapitánya, Camora a gólvonalon mentette Martinec fejesét. Gabriel Debeljuh fejese viszont a kapufáról a cseh kapuba pattant, a horvát csatár pedig a második félidőben egy pofás ellentámadásból is lőtt még egyet.

Debeljuh ezzel a két góljával idén valamennyi európai kupasorozatban szerzett gólt: kettőt a Bajnokok Ligája selejtezőiben, egyet az Európa Liga play-off körében és most a Konferencialigában is.

A CFR védelme pedig végre az európai kupákban is működött,

a későn ébredő cseheknek csak 2-0-nál volt újabb esélye a gólra, de Holúk és Pilár fejese sem ment be.

A csoportot a favorit Alkmaar nyerte, a hollandok egyből a legjobb 16 közé jutottak, míg a vereségével is második dán Randers a play-offban az Európa Ligából a harmadik helyen kiesők közül kap majd ellenfelet.

Hirdetés

Európai Konferencialiga, 6. forduló, D-csoport:

Kolozsvári CFR–FK Jablonec 2-0 (Debeljuh 45., 82.)

AZ Alkmaar–Randers FC 1-0 (Oosting 87.)

A csoport végeredménye: 1. Alkmaar 14 pont, 2. Randers 7, 3. Jablonec 6, 4. CFR 4.

Hirdetés