Azzal gyanúsítják a román parti őrség hajóit, hogy veszélyeztették az Európába tartó bevándorlók életét

A román hajók a Frontex akciójában vettek részt bevetésen a Földközi-tengeren.

Hirdetés

Nemzetközi botrányba keveredett a román parti őrség, miután egy oknyomozó riport tanúsága szerint a román parti őrség hajói, amelyek a Földközi-tengeren vettek részt az Európai Unió Határ- és Partvédelmi Ügynöksége, a Frontex által az illegális bevándorlás ellenőrzés alatt tartása érdekében indított akcióban.

A Bellingcat nemzetközi oknyomozó csoport a Der Spiegellel, a Lighthouse Reportsszal, az ARD-vel és az Asahi TV-vel közösen hozta nyilvánosságra a riportot.

Ebben azzal vádolják meg a Frontexet, illetve a Frontex akciójában részt vevő román hajókat, hogy a nemzetközi jogot megsértve próbálták visszafordítani a Törökországból Görögországba tartó migránshajókat az Égei-tengeren.

A Der Spiegel vádjai szerint a Frontex vezetői tudnak arról, hogy az akcióban részt vevő európai haditengerészetek és parti őrségek hajói törvénytelenül akadályozzák a migránshajók kikötését az EU partjainál.

A német lap újságírói azt állítják: csak áprilisban hat olyan esetet sikerült dokumentálni, amikor a Frontex hajói ha nem is vettek részt aktívan a görög felségvizeken tartózkodó migránshajók migránshajók visszafordításában Törökország irányába, asszisztáltak hozzá.

Ezt pedig – mondják – törvénytelen.

A nyilvánosságra hozott felvételeken a román parti őrség két hajója is szerepel, ezek az események idén júniusban és augusztusban történtek az Égei-tengeren.

A vádak szerint a román hajók olyan manőverekben vettek részt, amelyek célja az Európa felé tartó migránshajók visszafordítása volt (illegal puschbacks), nem siettek a hullámok közt hánykolódó csónakok segítségére, sőt ők maguk sodorták veszélybe az illegális bevándorlók életét.

A MAI 1102 jelzésű román hajó például egy tanúvallomás szerint csupán néhány száz méterre tartózkodott egy csónaktól, amely bevándorlókat/menekülteket szállított, de nem sietett a segítségére, ami ellentétes a misszió céljaival.

Hirdetés

Az esetet egy német hajó a berlini kormánynak is jelentette, de nem hozták nyilvánosságra az incidenst.

Egy másik felvételen a román parti őrség MAI 1103 jelzésű hajója látható, amint elállja egy bevándorlókat szállító csónak útját, majd nagy sebességgel tovább halad, az így keletkező hullámok pedig veszélyeztetik a csónakokban tartózkodók életét.

A hajó ezt követően segítségnyújtás nélkül tovább haladt, ráhagyva a görög határőrségre a helyzet megoldását.

A román határrendészet nem kommentálta az ügyet, csak annyit közölt: az európai illetékesek nagyra értékelik a román hajók tevékenységét.

A Frontex sem kommentálta a történteket, csupán azt közölte, a misszióban részt vevő hajók az emberi jogok tiszteletben tartásával járnak el, és betartják a migránshajók visszafordítására vonatkozó tilalmat.

A görög kormány már több ízben is visszautasította egyes civil szervezetek vádjait, miszerint megakadályozta, hogy a migránsokat szállító hajók bejussanak a görög felségvizekre, majd kiköthessenek.

Hirdetés