Azt mondja a miniszter, hogy túl vagyunk a járvány első hullámának második csúcsán

Aminek tulajdonképpen nem is kellett volna kialakulnia.

Hirdetés

Túl vagyunk a Covid-19-járvány első hullámának második csúcsán, ami jóval agresszívebb volt, mint az első, tavaszi – mondta kedden, Nagyváradon Nelu Tătaru.

Az egészségügyi miniszter szerint ennek a második csúcsnak nem is kellett volna kialakulnia, ha a május 15-i lazítások után az emberek nem vettél volna túl lazán az óvintézkedéseket.

Jelenleg az ország kórházaiban „1 034 körüli” intenzív ellátásra alkalmas, teljesen felszerelt ágy van, jelenleg pedig 473 személyt ápolnak intenzíven.

Érdekes fejlemény, hogy míg korábban a tünetmentesek nem akartak kórházban maradni, ma ezek a fertőzöttek nem akarják elhagyni a kórházat, mivel látják, hogy a betegség gyors ütemben terjed.

Egy szomorú adatot is mondott a miniszter: a járvány kezdetétől eddig az egészségügyi személyzetből több mint négyezren fertőződtek meg a koronavírussal.

Hirdetés