Az örökké balszerencsés román oktatásügy!

Vajon mikor fogja végre megérteni egy mioritikus politikai zseni, hogy a közoktatás elsorvasztása káros az ország és a nép egészségére?

Hirdetés
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

Monica Cristina Anisie asszony, a Ludovic Orban úr által vezetett kormány oktatási minisztere teszi a dolgát: végleg rögzíti magát a kormány leggyengébb alkatrésze helyzetében.

És ha igaz, hogy Anisie asszony elsősorban Klaus Iohannis úr közbenjárásának köszönheti tisztségét, aki még abból az időből ismeri, amikor mindketten főtanfelügyelők voltak, akkor újra megerősítést nyer, hogy

az elnök egyáltalán nem tudja jól kiválasztani az embereket.

Balszerencse, mondaná ironikusan Iohannis úr. Igen, csakhogy ez a balszerencse tartós, a poszt-decemberi Romániában – kevés kivételtől eltekintve – már nagyjából 30 éve tart és ez egyáltalán nem válik sem az oktatásügy, sem az elnök javára. Aki, amúgy, mintha megfeledkezett volna a „Képzett Románia” projektről.

Bevallom, hogy Monica Anisie asszony már novemberben, az Orban-kormány beiktatásakor azon miniszterek közé tartozott, akik nem keltettek bennem túl nagy bizalmat. Már a legelején furcsálltam, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy középiskolai tanárt választott. Csak a Szociáldemokrata Párt (PSD) hajtott végre ilyen kísérletet Liviu Pop-Térgy úrral és – amint az köztudott – a döntés harsány melléfogásnak bizonyult. Persze az is igaz, hogy az őt a tisztségében követő, nevetséges rektorsereg által támogatott suceavai „egyetemi ember” sem volt sokkal különb (a szerző a „különb” szóra a „breaz” kifejezést használja, mintegy Valer-Daniel Breazra utalva, aki valóban volt oktatási miniszter, de nem közvetlenül Liviu Pop után, ráadásul ő Fehér megyei; Liviu Pop után a valóban Suceava megyei Valentin Popa következett az oktatási tárca élén – a szerk.). Csakhogy a PSD-ben egyre nyilvánvalóbb az értelmiségiek, a valódi felsőoktatás-beliek hiánya, miközben a PNL-ben mintha más lenne a helyzet. Persze, egy középiskolai tanár is megoldás lehet, ha a kormányzatnak az elemi, gimnáziumi és középiskolai tanterv talpra állítása az elsődleges célja az oktatás terén.

Azzal a fő feltétellel, hogy a kiválasztott személy ért is a dolgához.

Márpedig Anisie asszony sietett bebizonyítani, hogy ez nem nagyon van így. Azon minősíthetetlen kijelentése után, hogy nem kellene aggódnunk a PISA-felmérések eredményei miatt (ezért a monumentális baklövéséért éppen a protektorától érkezett nyilvános dorgálásban volt része a miniszter asszonynak) a következő tanév struktúrájának tervezete következett, ami még az Országos Diáktanácsból (CNE) is negatív reakciókat váltott ki. Ugyanezen Anisie asszony az elmúlt napokban olyan siralmas előadást mutatott be, amely nemcsak miniszterként járatja le, hanem elsősorban tanári minőségében. Médiakísérettel (naná, hogy mindenki lássa és hallja, hogy dolgozik) végrehajtott egy munkalátogatást, az ajtók mögött hallgatózva lesen kapott egy tanárnőt, berontott az osztályba és keményen leszidta a szóban forgó hölgyet. Ezzel nemcsak azt bizonyította, hogy sóvárog a nyilvános szereplések, az illékony sikerek után, hanem azt is, hogy sürgősen be kell iratkoznia egy pedagógusi mesterképzőre. Legalább itt megtanulhatná a zavaró tényezőkről szóló leckét.

Nem tudom, Anisie asszony felfogja-e, milyen kínos helyzetbe hozta saját magát.

Hirdetés

Annak érdekében, hogy segítsek neki ezt tudatosítani, egy nagyon fiatal, tehetséges és közismert színész bejegyzéséhez fogok folyamodni, aki tréfásan azt kérdezte, hogy mi lenne, ha a művelődési miniszter (apropó, milyen rossz, szájbarágós és jellegtelen volt Bogdan Gheorghiu úr beszéde a nemzeti kultúra napján!), akit zavar, hogy egy színész kiabál a színpadon és leköpi a nézőit, megszakítaná az előadást, hogy helyre tegye a dolgokat.

Nem tudom, sor kerül-e előrehozott választásra vagy sem. Jelenleg 50 százalékos esélye van annak, hogy teljesül Iohannis elnök óhaja. A Bukarestben és a parlamenti pártok csúcsán ezekben a napokban dúló nyugtalanságon túlmenően. De egy kormányátalakítás bármikor lehetséges. Anisie asszony lenne az első menesztendő jelölt. Nem másért, de időre van szüksége, hogy újraolvassa azokat a pedagógiai jegyzeteket, mivel messziről látszik, hogy már elfelejtette őket. Vagy, ki tudja, belekezdhetne egy tévés karrierbe. Hiszen nyilvánvaló az olcsó népszerűség iránti vágya.

Másrészről Monica Anisie asszony egyszerű leváltása nem elegendő. Az utódjának hozzáértőnek kellene lennie. Azért, hogy megszakítsa a balszerencsés sorozatot.

Hirdetés