Az Európai Gyógyszerügynökségen múlik, mikor rajtolhat a serdülők immunizációja

Egy jó és egy rossz fejleményről is beszámolt szerdán az egészségügyi miniszter. Az egyik a 12 és 15 év közöttiek oltásával, a másik a dél-afrikai vírustörzzsel kapcsolatos.

Hirdetés

Kezdjük a jó hírrel: a Pfizer és a BioNtech közös sajtóközleményben tudatta, hogy a klinikai tesztek igazolták védőoltásuk 100 százalékos hatékonyságát a 12 és 15 év közötti körében. Összesen 2260 serdülőt vontak be a kísérletek harmadik fázisába, ebből 1129 gyermek placebót kapott, 1131 a Pfizer/BioNtech vakcináját. A placebót kapottak közül 18-an fertőződtek meg koronavírussal, a beoltottak közül viszont senki sem betegedett meg. A védőoltás hatékonysága tehát 100 százalékos.

Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter a szerdai kormánygyűlés után elmondta, amint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyja a vakcina alkalmazását a 12-15 évesek körében, Románia elkezdi az immunizációt. Az előfeltételek adottak, már csak egy döntés hiányzik az EMA részéről, ami „inkább előbb, mint utóbb” várható – fogalmazott.

A tárcavezető egy rossz hírt is közölt, még egy fertőzött mintájában fedezték fel dél-afrikai vírusmutációt a Matei Balș Intézetben. Nem ez az első eset az országban, mondta, és arra figyelmeztetett, hogy szükség van a járványszabályok szigorúbb betartására.

A dél-afrikai vírusmutáció, akárcsak a brit, nem okoz súlyosabb megbetegedést, a halálozási rátát sem emeli meg, viszont gyorsabban terjed, mint az eredeti koronavírus.

Hirdetés