Az ellenfelekből lett partnerek jól belegabalyodtak a kormányalakításba, de az RMDSZ legalább optimista (FRISSÍTVE)

A liberálisok és a szociáldemokraták már csak azon meccselnek, ki adja az első miniszterelnököt. Kelemen Hunor szerint van esély rá, hogy a parlament egy héten belül szavazzon az új kabinetről.

Hirdetés

Frissítés:

Marcel Ciolacu, a PSD elnöke azzal állt elő a hárompárti egyeztetést követően, hogy mindenki egyetértett abban, hogy jövő csütörtökig stabil kormánya kell(ene) legyen az országnak. Abban viszont továbbra sem tudtak megállapodni, hogy a nagy rotációs terv keretében ki adja majd az első miniszterelnököt. Ha viszont nem a PSD kapja meg a kormányfői széket elsőként, ragaszkodik a pénzügyi tárcához – itt tart most a meccs a pártelnök által elmondottak alapján.

Nemhogy a nép, de a Nagy Elrendező sem tud már eligazodni azon, hogy öltönyösék hol tartanak éppen a kormányalakítással, ma azonban voltak pillanatok, amikor úgy tűnt – de csak úgy tűnt –, hogy

a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az első számú ellenségből lett első számú partner,

a Szociáldemokrata Párt (PSD) közelítette álláspontját. A két és fél hónapja tartó huzavona után jelenleg ott tartunk, hogy a liberálisok végül elfogadták a rotációs kormányra vonatkozó PSD-s javaslatot, de csak úgy, ha elsőként a PNL jelöltje lesz a miniszterelnök – ebből nem akarnak engedni.

Mára is jutott egy váratlan fordulat:  a liberális jelöltet mától nem Florin Cîțunak hívják,

Hirdetés

a végrehajtó bizottság ugyanis – sajtóértesülések szerint Klaus Iohannis nyomására – Nicolae Ciucát, igen, a katonaembert bízta meg a feladattal. Erről azonban még tárgyalni kell egy kört a szociáldemokratákkal is – az egyeztetés épp ma, az esti órákban zajlik –, akik már döntöttek arról, hogy Marcel Ciolacu lesz a kormányfőjelöltjük.

A legoptimistább egyébként az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor,

aki a délután folyamán azt nyilatkozta, szerinte a parlament legkésőbb jövő csütörtökön szavazhat az új kormányról – ha minden jól megy. Az RMDSZ-nek egyébként tetszik a liberálisok javaslata, támogatják Nicolae Ciucă jelöltségét, de a szövetségi elnök is pontosan tudja, hogy erre még a PSD is áldását kell adja. Mi pedig csak azt tudjuk, hogy mindez még változhat holnapig, mert így szoktuk meg.

Hirdetés