Az átlagosnál magasabb az elhunyt koronavírus-fertőzöttek száma a szerdai járványjelentésben

A napi új fertőzöttek száma viszont az elmúlt időszak megszokott szintjén maradt.

Hirdetés

Napról napra egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy a romániai koronavírus-fertőzöttek száma meghaladja a százezret (jelenleg 98 304-nél tartunk), de ezzel párhuzamosan azoknak a száma is egyre csak nő, akik leküzdötték a betegséget (41 002). Az elmúlt 24 órában 1271 új esettel gyarapodott az összfertőzöttek száma, ami hozzávetőlegesen a négy-öt nappal ezelőtti szint. Kereken egy héttel ezelőtt 1298 új eset volt, két héttel ezelőtt pedig 1256. Ebből is látszik, hogy a mai szám átlagosnak mondható.

Kevésbé mondható átlagosnak a kedd reggel óta regisztrált halálesetek száma, mely ismét meghaladja az ötvenet (51). A járvány kezdete óta ez az ötödik legmagasabb halálozás. Két esetben az elhunytaknak nem volt más ismert betegségük, a többiek viszont krónikus betegek voltak. Eddig összesen 4018 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal.

Jelenleg 7137-en tartózkodnak kórházban, ebből 459-en intenzív terápiás ellátásra szorulnak. A súlyos betegek száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat.

Fontos adat még a tesztek száma: az elmúlt 24 órában 24 043 mintát vizsgáltak meg, 8901-et kérésre, a többit az orvosi protokoll keretében. Az újratesztelt személyek közül 642 esetben maradt a pozitív diagnózis. A pozitív tesztek aránya most éppen 5,23%.

Hirdetés