Az áldozatoknak adományozta díjait a raliversenyző, aki Marosvásárhelyen kicsúszva megsebesített két gyereket

A baleset az országos Szuper Rali bajnokság szombat délutáni fordulójában történt, Marosvásárhely polgármestere nem kér többet a rendezvényből.

Hirdetés

Sajátos gesztussal próbálta jóvá tenni az ismert ralipilóta, Mihai Leu, hogy szombaton délután a román Szuper Rali bajnokság Marosvásárhelyen megrendezett futamán az ő hibájából megsérült két gyerek: felajánlotta nekik az általa nyert díjakat.

Leu a város utcáin zajló futamon egyszer csak elvesztette az uralmat Radical SR8 versenyautója fölött, kicsúszott, és orral belecsapódott a védőkorlátba.

A Ştefan cel Mare és Borsos Tamás utca kereszteződésében történt incidens során

megsérült két gyerek, aki az édesanyjával együtt nézte a futamot.

Leu, aki korábban ökölvívóként is ismert volt, és a WBO félközépsúlyú világbajnoka lett, elmondása szerint egy kanyarban fékezve vesztette el uralmát az autó fölött.

Mint elmondta, a futam után vacsorázni hívta a gyerekeket, és nekik ajándékozta a díjakat. Leu szerint a szülők nem neheztelnek, sőt azt mondták, hogy a következő, dévai futamon is ott lesznek.

A beszámolók szerint a gyerekek sérüléseit a kidőlt kerítés okozta, de

nem szorultak kórházi kezelésre.

Hirdetés

A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Az incidensre Soós Zoltán polgármester is reagált, aki radikális döntést hozott: többé nem engedélyezi autóversenyek megrendezését a városban.

 

Hirdetés