Az 5. hullám legnagyobb halálesetszámát hozta a kedd, de tavaszra végre meglehet a nyájimmunitás

Minden jel arra mutat, hogy elértük a járványhullám csúcsát, vagyis innentől már elvileg csak jobb lesz.

Hirdetés

A keddi eredmények alapján beigazolódni látszik a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kutatócsoportjának előrejelzése, miszerint a héten érhetjük el az 5. járványhullám csúcsát.

Még jobb híreket közölt a MedLife magánklinika-hálózat a legújabb kutatásaira hivatkozva: szerintük nagyon valószínű, hogy február második felében jócskán lecsökkennek a fertőzésszámok, tavaszra túl leszünk az 5. hullámon, és esélyes, hogy addigra a nyájimmunitást is elérjük, olyan sokan estek már át, illetve esnek át addigra a betegségen. Ezt pedig egyértelműen az omikron variánsnak „köszönhetjük”, a MedLife által az elmúlt héten szekvenált 94 minta mindegyikében ezt a vírustörzset mutatták ugyanis ki. Ezek között csak három olyan volt, ahol az imikron BA.2-es, még fertőzőbb alváltozatát mutatták ki, amiből arra lehet következtetni, hogy ez a változat egyelőre lassan terjed Romániában. A Delta variáns pedig a jelek szerint szinte teljesen kiszorult a hazai prériről.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) keddi közlése szerint az elmúlt hét során összesen 357 mintán végeztek genomszekvenálást a Cantacuzino és a Matei Balș intézetekben, és nagyon hasonló eredményre jutottak, mint a MedLife csapata. Az esetek zömében, 341 esetben az omikron variáns volt a ludas a megbetegedésben. Ezek közül 36 esetben mutatták ki az omikron BA.2-es alváltozatát. A maradék 16 mintából a delta variánst mutatták ki.

Az elmúlt 24 órában összesen 36 269 új fertőzöttet regisztráltak, ami jócskán elmarad a múlt heti 40 ezres maximumtól (febr. 1.), és inkább a múlt hét többi napjának eredményeihez hasonlít.

Vagyis az esetszámok elkezdtek stagnálni, és remélhetőleg ezután már csak csökkenés várható.

Van azonban egy szomorú fejlemény is: a múlt hét maximális számaihoz képest is csaknem duplájára ugrott kedden az elhunytak száma: 184 új haláleset történt a járvánnyal összefüggésben, emellett pedig 9 korábbit is a keddi jelentésben rögzítettek.

Hirdetés

Az elhunytak közül 154-en oltatlanok voltak.

Ez persze sajnos várható volt, hiszen a halálozások száma mindig a járványhullámok csúcsán, illetve az esetszámok lassú csökkenésének kezdetekor a legnagyobb, enyhe fáziskésében áll az esetszámok alakulásával.

Az intenzív osztályokon is elég sokan vannak már, kedden 1123 ember volt kritikus állapotban, 21-gyel több, mint hétfőn.

Közülük 967-en nem voltak beoltva.

A következő napokban tehát érdemes lesz figyelni az esetszámok alakulását: ha tényleg nem lesz emelkedés, akkor elértük az 5. hullám csúcsát, és innen már elvileg csak jobb lesz.

Hirdetés