Arafat: ha egy diák nem akar maszkot viselni, ki kell vágni az óráról!

A kisdiákoknak pedig „vonzó” módon kell tálalni a koronavírus-helyzetet.

Hirdetés

Nagyot ment Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár az iskolakezdés kapcsán: hihetetlenül értékes tanácsokkal látta el a pedagógusokat arra nézvést, hogyan kell a diákokkal bánni a tanévkezdés első napján, illetve a tanév elején annak érdekében, hogy felfogják a járványveszélyt.

A legradikálisabb jó tanács kétségkívül az, miszerint ha van olyan tanuló, aki valamilyen oknál fogva nem hajlandó maszkot viselni, azt azonnali hatállyal ki kell rúgni az osztályból.

„Ha nem akarsz maszkot viselni, menj ki az osztályból, és várakozz a folyosón, különben veszélyezteted az osztálytársaidat” – hangzott a dörgedelem.

Ez elsősorban azokra a diákokra vonatkozik, akiknek a szüleik vírustagadók, vagy vírustagadó közegből érkezik, mivel bele kell verni a fejükbe, hogy a vírus nem vicc, és fel kell fogniuk, hogy az iskolában be kell tartani a szabályokat.

Arafat szerda esti jó tanácsai között szerepel az is, hogy a gyerekeknek nyíltan és érthetően kell elmagyarázni a járványveszélyt.

Hirdetés

A legkisebbeket lesz a legnehezebb képbe helyezni, ezért számukra „vonzó” módon kell felvázolni a helyzetet, ne úgy, hogy megijedjenek, mert minden az első órákban dől el.

Reméljük, az értékes jó tanácsok tolmácsolásával mi is sokat segítettünk az iskolakezdés miatti stressz kezelésében és oldásában.

Hirdetés