Annyira Románia: véletlenül egy másik településre igazolták egy újraválasztott polgármester mandátumát

Most akkor polgármestert kell cserélni a két település között?

Hirdetés

A román hatóságoknak legendás tehetségük van arra, hogy a lehető legegyszerűbb feladatok elvégzésében is a lehető legnevetségesebb hibákat ejtsék.

Egy önkormányzati választás pedig lehetőségek szinte végtelen tárházát rejti a témában.

És ha már megvolt a lehetőség, a dél-romániai Râmnicu Vâlcea bírósága élt is a lehetőséggel, és ha nem is világra, de országra szóló bakit vétett.

Történt ugyanis, hogy Vâlcea megye Şirineasa nevű községében a szeptember 27-i választáson a polgárok újraválasztották a dallamos nevű Ion Bebe Streinu nevű úriembert polgármesterré.

Ilyenkor az az eljárás, hogy a megválasztott elöljáró összeállítja az iratcsomót, amelyet a település jegyzője továbbküld az illetékes bíróságra, hogy az megállapítsa: a jelölt minden törvényes előírásnak eleget tesz, ennek nyomán pedig igazolja a mandátumát.

Nos, a bíróság meg is kapta az iratokat, ellenőrzött, arra a megállapításra jutott, hogy Streinu teljesíti a követelményeket, ezért igazolta is a mandátumát.

Az ügy egyetlen bökkenője, hogy nem Şirineasa községbe, hanem a Băile Olăneşti nevű fürdővárosba.

Hirdetés

Ami egyrészt minden bizonnyal nagyon kellemes hely, másrészt szintén Vâlcea megyében található, viszont ott Ion Bebe Streinu nevű jelölt nem indult a polgármesteri tisztségért. Vagy ha indult is, nem őt választották meg.

Persze lehet, hogy egy város polgármestereként legalábbis anyagi szempontból jobban járna, de Streinu urat nem ilyen fából faragták: becsületes ember lévén máris jelezte a bíróságnak, hogy köszöni a lehetőséget, de azért mégis inkább maradna polgármester a saját kis községében.

Amúgy aranyszívű ember, nem haragszik a baki miatt, hiszen – mint mondja – csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

Persze nem mindenkivel ilyen vajszívű, a liberális párti ellenfeleit „PNL-es gyomoknak” nevezte, amelyeket a választók sikeresen kiirtottak a „Streinu-gyomírtóval”.

Ezek után kijelenthető, hogy tényleg nagyobb formátumú politikai szerepre érdemes, mint egy egyszerű dél-romániai község vezetése.

Hirdetés