Amerikai tábornok: okés, hogy Románia jó szövetséges, de hol vannak a csapatmozgásokhoz szükséges autópályák és alagutak?

Mert ha forróvá válik a helyzet, a szövetségeseknek valahogy el is kell jutniuk a problémás térségekbe.

Hirdetés

Közismert, hogy Románia enyhén szólva sem áll jól az infrastruktúra terén, különös tekintettel az autópályákra.

Amelyek egyrészt alig vannak, másrészt ami éppen épül, az is nagyon lassan és nehezen készül – gondoljunk csak az észak-erdélyi autópályára, amely még mindig nem készült el, pedig az eredeti tervek szerint már 2012-re be kellett volna fejezni az építését.

Ez természetesen elsősorban az ország polgárait sújtja, hiszen nekik kell nap mint nap zsúfolt és veszélyes, kétszer egysávos utakon szlalomozniuk a kamionok között a biztonságosabb és gyorsabb autósztrádák helyett.

Azonban

az autópályák hiánya egyúttal komoly nemzetbiztonsági kockázatot is magában hordoz.

Erre pedig most a Bukarest által ájult tisztelettel övezett Egyesült Államok is felhívta a figyelmet.

Minderre egy, a román vezérkari főnökség által szervezett, a Románia által a Fekete-tenger térségének biztonságában játszott szerep témájában megrendezett konferencia szolgált helyszínül.

A rendezvényen Daniel Petrescu román vezérkari főnök arról beszélt, hogy Oroszország szándéka, miszerint növelné hegemóniáját a Fekete-tenger térségében, aggasztó Románia számára.

A konferenciára meghívtak egy rangos amerikai vendéget is: Ben Hodges tartalékos altábornagyot, az Európában állomásozó amerikai csapatok korábbi parancsnokát.

Ő ugyan azzal kezdte, hogy körbeudvarolta Romániát, amiért fantasztikus katonai szövetséges, és biztonságteremtő alanyként van jelen a térségben, amit a NATO-szövetségeseknek is értékelniük kell.

Hirdetés

Mint mondta, Románia központi szerepet játszik a térségben az amerikai katonai stratégia szempontjából, és fekvése miatt az ország a legjobb helyszín a katonai szövetség hadgyakorlatai számára.

Ekkor jött azonban a feketeleves. Hodges ugyanis azt is megjegyezte, hogy

a hatékony katonai műveletekhez megfelelő infrastruktúra is szükséges.

„Felmerül néhány, a mobilitáshoz kapcsolódó szempont. Az egyik az infrastruktúra. Hidak: vannak a Romániát átszelő számos folyó, különösen a Duna fölött átívelő hídjaik? Autópályáik, alagútjaik, amelyek lehetővé teszik a gyors haladást Románia felé és Románián belül, amikor a szövetségeseknek gyorsan kell beavatkozniuk – képes az infrastruktúra ennek a támogatására?”

– tette fel a kérdést a tábornok.

Amire mindenki tudja a nem túl hízelgő választ.

Reménykedjünk, hogy a Washington minden intésére azonnal szervilisen ugró román illetékesek ezúttal is veszik az adást, és mostantól megszázszorozott erőbedobással vetik bele magukat az autópálya-építésekbe.

Hirdetés