Alig több mint öt hónapig volt székely edzője a Sepsi OSK-nak: máris kirúgták László Csabát

Nem hozta a várt eredményeket a szakember, a sepsiszentgyörgyi focicsapat csak a 11. helyen áll a Liga 1-ben. Diószegi Lászlóék már be is mutatták az új trénert.

Hirdetés

A szentgyörgyi klubvezetők elmondása szerint a Medgyesi Gaz Metántól vasárnap, hazai pályán elszenvedett 1–0-ás vereséget követően hétfőn, maratoni 14 órás gyűlésen döntötték el, hogy a 16 bajnoki mérkőzéséből – 10 döntetlen mellett – csupán kettőt megnyerő László Csaba nem maradhat a csapat vezetőedzője.

A tavaly még hatodik Sepsi OSK ugyanis jelenleg csupán a 11. helyen áll a bajnokságban, a play-offos szerepléshez pedig az alapszakasz utolsó tíz fordulójában 10 pontos hátrányt kellene behoznia. Lászlónak egyedül a Román Kupában voltak sikerei, a csapat ugyanis bejutott a legjobb nyolc közé.

„Az edzőt az eredmények minősítik, s ebben a csapatban több van”

– foglalta össze a váltás okát Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója.

Az új edző az 52 éves Leo Grozavu lett, akivel Hadnagy játékosként, a klubmenedzser Cornel Șfaițer pedig vezetőként dolgozott mér együtt a FC Botoșani csapatánál.

A bukovinai klubtól eddig főleg játékosokat igazolt előszeretettel a Sepsi, a jelenlegi keretből is négyen (Radoszlav Dimitrov, Răzvan Tincu, Gabriel Vașvari és Fülöp István) is játszott már Botoșani-ban, többet között Grozavu irányítása alatt.

Diószegi László tulajdonos azt emelte ki, hogy

az új edzővel a Botoșani eljutott az Európa Ligába, és ezt szeretné elérni a Sepsivel is

– azt viszont nem említette, hogy a 2015-ös kupaszereplés elsősorban a nyolcadik hellyel jött össze, több előrébb végző csapat ugyanis nem felelt meg az UEFA pénzügyi kritériumainak.

Grozavu egy magyarul kivágott köszönöm szépennel mutatkozott be Sepsiszentgyörgyön, jobb, eredményesebb focit ígérve, de nyíltan kimondva: a 11. helyen álló csapatnak nem illik nagy terveket szövögetni.

Hirdetés

LEO GROZAVU

Született: 1967. augusztus 19-én, Ilișești-en (Suceava megye)

Klubjai játékosként: Nagybányai FC (1988–1992), Dinamo (1992–1998), Ceahlăul Piatra Neamț (1998–2000, 2002–2003), 1. FC Saarbrücken (2000–2002)

Válogatottság: 2 meccs / 0 gól

Klubjai edzőként: Zilahi Armătura (2003–2005), Kolozsvári U (2005–2006), Nagybánya (2007), FC Botoșani (2007–2008, 2014–2015, 2016–2017), Hagi Akadémia U15 (2010–2011), Nagyváradi Luceafărul (2011–2012), Medgyesi Gaz Metan (2015–2016), Temesvári Poli (2018), Petrolul Ploiești (2018).

Hirdetés