A vonatjegy drágább, de legalább az üzemanyagokért kevesebbet kell fizetni a benzinkutakon

Több jelentős változás is hatályba lépett pénteken.

Hirdetés

Ha már elkezdődött az év második fele, számos zsebbe vágó intézkedés is hatályba lépett július elsejétől.

Az egyik legfontosabb az ukrajnai háború miatt megugrott üzemanyagárakat érinti: a kormány az utolsó ötven méteren fogadta el csütörtökön azt a rendeletet, amellyel három hónapon keresztül literenként 50 banival kompenzálja az üzemanyagok árát.

És a jelek szerint a kutak jelentős részénél tényleg olcsóbb a nafta: Virgil Popescu energiaügyi miniszter diadalmasan tett közzé több olyan fényképet is, amely azt igazolja, hogy a cégek tényleg csökkentették az áraikat.

A miniszter köszönetet is mondott azon cégeknek, amelyek önszántukból csökkentették az árakat – ez indokolt is, hiszen a kormánynak eszköze nincs arra, hogy kényszerítse őket, a Magyarországon bevezetett árplafon ötletét elvetették.

Igaz, a kormány azt is jelezte, hogy ha a vizsgálatok során arra a következtetésre jutnak, hogy egyes cégek indokolatlanul növelik az árakat,

azt nyerészkedésnek tekintik, és szankcionálják.

Nicolae Ciucă miniszterelnök is megerősítette, hogy az árak csökkentek, és kiadta az ukázt a fogyasztóvédelemnek, az adóhivatalnak és a Versenytanácsnak, hogy folyamatosan ellenőrizzék a kutakat, az indokolatlan áremeléseket pedig torolják meg.

A jó hír után egy rossz: az összes vasúttársaság 20 százalékkal növelte a vonatjegyek árát, amit az energiaárak növekedésével indokoltak.

A CFR legutóbb 2013-ban emelt árakat.

Hirdetés

A jó hírek sorát gyarapítja ugyanakkor az, hogy a roamingdíjak csökkennek, a 2000 lejt, vagy annál kevesebb nyugdíjat kapó nyugdíjasoknak pedig ebben a hónapban

az inflációt kompenzálandó 700 lejes egyszeri támogatást is hoz a postás.

Emellett 20,17 lejről 30 lejre nő a munkáltatók által az alkalmazottak számára biztosított élelmiszer-utalvány értéke, vagyis egy munkavállaló egy hónapban az eddigi 443,74 lej helyett 660 lej értékben kaphat ilyen utalványt, már amennyiben munkáltatója biztosít számára ilyesmit.

A cégeket érintő fontos változás, hogy a kormányzati intézményekkel folytatott tranzakciók során kötelezővé vált az e-számla.

Egyes közalkalmazottak pedig dörzsölhetik a kezüket, mivel mostantól nő az alapfizetésük: az egészségügyi minisztérium alkalmazottainak 25 százalékkal, a művelődési és a közlekedési tárcánál pedig 15-tel.

Ugyanakkor befagyasztják a közszférában az állásokat, vagyis nem alkalmaznak új munkatársakat, hogy így takarékoskodjanak – más kérdés, hogy az utolsó száz méteren számos közintézmény százasával vett fel új munkatársakat.

 

Hirdetés