A védelmi miniszter úgy tudja, a helyi közösségek szabadon használhatják jelképeiket

Vasile Dîncu a román trikolór napján jóemberkedett kicsit Hargita megyében – a nyilatkozatok szintjén.

Hirdetés

Június 26. a román trikolór napja, ez alkalommal pedig Vasile Dîncu védelmi miniszter Hargita megyébe, a román többségű Galócásra látogatott, ahol egy ünnepi katonai ceremónián próbált szépeket mondani a székelyföldi románoknak, de a magyaroknak is.

A román trikolór az állam szuverenitásának jelképe az ország egész területén, ezért tisztelet illeti. Nem verseng a helyi szimbólumokkal,

a közösségek pedig használhatják a helyi jelképeiket

– mondta Vasile Dîncu. Arra nem tért ki, hogy például a székely zászlót is ilyen helyi jelképnek tartja-e, de elképzelhető, hogy nem, különben nem beszélt volna a szabad helyi jelképhasználatról. Az valószínűleg kizárható, hogy ne tudna ugyanis bizonyos Dan Tanasáról, aki hosszú évek óta pereli le a székely zászlót a magyarlakta települések épületeiről és köztereiről.

De lássuk, mit mondott még:

Igen fontos, hogy a trikolórt szent jelképnek tekintsük. A trikolór nem kéri, hogy mindenki szeresse, az egyetlen, amit az alkotmány megkövetel, az a tisztelet. Egyesek szerethetik a nemzeti lobogót, mások csak tisztelhetik – így a védelmi miniszter.

Arról is beszélt, hogy a központi kormányzatnak enyhítenie kell a románok magukra hagyatottságának érzését azokban a térségekben, ahol kisebbségben élnek. De azt is hozzátette, hogy

a magyarokat is meg kell hallgatni, mivel nekik is megvannak a maguk „szenvedései és érzékenységei”.

Hirdetés

„Kötelességünk megtenni mindent, ami szükséges Románia minden lakója számára és tisztelnünk kell a romániai kisebbségeket. A tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie. Ha a többség tiszteli a kisebbséget és a kisebbség tiszteli a többséget, létrejön a társadalmi harmónia és az ország fejlődhet”

– mondta Dîncu.

Viszont nem tetszett neki, hogy még a román többségű vidékeken is tapasztalható a román zászló iránti tiszteletlenség, több helyen ugyanis szakadt, rongyos, napszítta trikolórfoszlányok lengedeznek a közintézményeken vagy az utcákon.

Hirdetés