A tanévkezdés előtt gyerekek részvételével főpróbát kellene tartani – mondja egy egészségügyi szakember

Mert hogy ami elméletben jól hangzik, az a gyakorlatban lehet, hogy nem működik.

Hirdetés

Nem kellene próba nélkül belevágni a tanévkezdésbe – mondja Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, egyben Románia képviselője az Egészségügyi Világszervezetnél (WHO).

Az egészségügyi szakember azt mondja: a tanév tervezett, szeptember 14-i kezdete előtt főpróbát kellene tartani, hogy kiderüljön, alkalmazhatók-e a járvány elleni védelmet szolgáló intézkedések, képesek-e a gyerekek 4-5 órát maszkban eltölteni, ha pedig problémák merülnek föl, akkor a valódi tanévkezdésig módosítani kellene az intézkedéseket.

Megjegyezte azt is, hogy ahhoz, hogy a maszkok tényleg hatékonyak legyenek, a gyerekek fejméretéhez kell igazítani őket.

Rafila szerint egyúttal azt is meg kellene vizsgálni, valóban jó ötlet-e plexifalat szerelni a padokra, mivel balesetveszélyesek, a kisdiákok ugyanis könnyen nekik ütközhetnek.

A kérdés már csak az, hogyan lehetne a főpróbát megtartani. Rafila szerint önkéntesekkel, de vajon akad-e olyan szülő, pláne gyerek, aki bevállalná, hogy az iskolakezdés előtt néhány héttel egy-két napra beüljön az iskolapadba?

Hirdetés

Persze lehet, hogy ennek a javaslatnak is az lesz a sorsa, mint az előzőnek, amelyben azt vetette fel, hogy az iskolakezdést követően a diákok otthon is viseljenek maszkot, ha a nagyszülőkkel találkoznak.

Arra ugyanis Ludovic Orban miniszterelnök keresetlenül csak annyit mondott: megvalósíthatatlan.

Hirdetés