Kétszer annyi kórházi alkalmazott fertőződhetett meg, mint amit a minisztérium bevall

Legalábbis az egészségügyi szakszervezetek szerint, ők tízezres nagyságrendről beszélnek.

Hirdetés

Az egészségügyi minisztérium friss összesítése szerint a pandémia kezdete óta összesen 3847 egészségügyi alkalmazott (orvos, asszisztens, mentős, ápoló) fertőződött meg az új típusú koronavírussal, és közülük 33-an haltak bele a vírussal való küzdelembe. Emellett az egészségügyi rendszerben műszaki vagy adminisztratív feladatokat ellátó alkalmazottak közül is megbetegedtek mintegy 2000-en.

Az egészségügyi szakszervezetek ezzel szemben azt állítják, hogy a minisztérium által közölt szám egy vicc, legalább kétszer annyian fertőződtek meg az általuk képviselt alkalmazottak közül, a számuk már a 10 ezer felé tendál.

Közben Marcel Vela belügyminiszter elmondta, hogy csak az elmúlt 24 órában 124 rendőr koronatesztje lett pozitív, így összesen már 4117 rendfenntartó kapta el a vírust, közülük pedig 9-en vesztették életüket.

A Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT) is kiadott egy jelentést arról, hogyan alakult eddig a járvány hazánkban. Ebből kiderül például, hogy járvány kezdete óta a legtöbb megbetegedés (23%) a 40–49 év közöttieknél volt tapasztalható. A halálos áldozatok nagy része (82%) 60 év fölötti, az áldozatok átlagéletkora pedig 70 év (eddig összesen 6470 áldozatot szedett a vírus Romániában). Az elhunytak nagy részének (95,7%) legalább egy másik betegsége is volt, legtöbbjük szív- é érrendszeri problémákkal (69,6%) és cukorbetegséggel (34,1%) küzdött. Az áldozatok nagyobbik része, 59,9%-a férfi. Az elmúlt egy hét új fertőzöttjeinek 35,8 százalékát egyébként Bukarestben, illetve Kolozs, Temes, Maros és Iași megyében regisztrálták.

Hirdetés