A lakosság közel fele megönnépszámlálta magát

És keddtől már útnak is indulnak a számlálóbiztosok a többiekhez.

Hirdetés

Egész jól teljesített a romániai lakosság a népszámlálás első, önkitöltős szakaszában, amikor a polgárokra volt bízva, hogy interneten keresztül ők maguk töltsék ki a népszámlálási űrlapokat.

A statisztikai intézet adatai szerint az első, az eredetileg tervezetthez képest közel két héttel meghosszabbított önkitöltős szakasz végéig, május 27-éig összesen 11 millió úrlapot regisztráltak, amiből 8,9 millió vonatkozik konkrétan a személyekre,

ami a lakosság 46,8 százalékát jelenti.

Az űrlapok 53,9 százalékát városi, 46,1 százalékát vidéki lakosok töltötték ki – ez az arány az ország 2021. december elsejére becsült lakosságára vonatkozik.

A 8,9 millió és a 11 millió közötti mintegy kétmilliós különbség a lakatlan ingatlanokra és a többször is megszámolt személyekre és ingatlanokra vonatkozó, illetve a nem teljesen kitöltött űrlapokat foglalja magában.

Ez utóbbiak esetében nem küldték el az önkitöltés megtörténtét bizonyító igazolást.

A második, hagyományosnak nevezhető szakasz, amikor számlálóbiztosok veszik nyakukba a településeket, hogy felkeressék azokat, akik nem éltek az önkitöltés lehetőségével,

már május 31-én elkezdődik.

Természetesen azokhoz is bekopognak, akik hibásan vagy hiányosan töltötték ki az űrlapokat.

Hirdetés

Az akció során állampolgárságtól függetlenül mindenkit felkeresnek, aki a népszámlálás referencianapján, 2021 december elsején több mint egy éve Románia területén élt.

A számlálóbiztosok július 17-éig róják az utcákat.

Összesen húszezer biztost alkalmaztak, akik külön igazolvánnyal bizonyítják majd, hogy valóban jogosultak az adatok felvételére.

Érdemes megjegyezni, hogy a népszámláláson való részvétel nem opcionális: mindenkinek kötelessége fogadni a számlálóbiztosokat, és megadni a kért információt.

Aki megtagadja a válaszadást, vagy hibás, esetleg hiányos adatokat szolgáltat, 1000-től 3000 lejig terjedő bírsággal sújtható.

Hirdetés