A Kövesi ellen kémkedő izraeli cég egyik vezetőjének büntetésből füvet kell nyírnia vagy szociális munkát kell végeznie

A vádalku ugyanis nem mentesít a közérdekű munka alól.

Hirdetés

Sajátos módon került pont annak a botránynak a végére, amelynek főszereplője Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) volt főügyésze, valamint az ellene való kémkedésre felfogadott, Black Cube nevű izraeli magánnyomozó és -hírszerző cég.

Mint megírtuk, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) ügyészei nem csupán az alacsonyabb rendű beosztottakat vették elő, hanem a cég vezetőit is.

Az érintettek –  Dan Zorella, Avi Janusz és Gal Farcsi – csak úgy tudtak megszabadulni a börtöntől, hogy vádalku keretében elismerték a bűnösségüket.

Ezt az illetékes bíróság is elfogadta, ennek nyomán csupán 2 év 11 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték őket.

Ami viszont nem jelenti azt, hogy teljesen megúszták az ügyet.

Az egy dolog, hogy lefoglalták tőlük azt a 115 ezer font sterlinget, amelyet a Kövesi elleni nyomozásért előlegként kaptak.

Emellett azonban – mivel próbaidőre bocsátották őket –, a kitűzött időpontokban meg kell jelenniük Bukarestben az illetékes hatóságnál, hogy bizonyítsák, továbbra is törvénytisztelő polgárokként élnek, emellett fogadniuk kell otthonukban is a hatóság ellenőrzésre érkező munkatársait.

Lakcímváltozásukat is jelenteniük kell, mint ahogy minden, öt napot meghaladó utazást is.

Dan Zorella számára emellett egy társadalmi reintegrációs tanfolyamon való részvételt is előírtak.

Emellett 60 napnyi közérdekű munkára ítélték,

amelyet vagy a bukaresti 1. kerületi parkfelügyelet, vagy az ugyanezen kerületben működő szociális és gyermekvédelmi osztálynál kell letöltenie.

Hirdetés

Az érintetteket bűnszervezet létrehozásával, informatikai rendszerbe való illetéktelen behatolással, számítógépes adatok megszerzésével valamint számítástechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekkel vádolták meg. Az ügyészek szerint  bűnszervezetet hoztak létre annak érdekében, hogy beosztottaik telefonhívásokkal zaklassák és fenyegessék áldozataikat, és számítógépes bűncselekményeket kövessenek el.

A csoport tevékenységének fő célja az volt, hogy korrupcióra utaló bizonyítékok megszerzése révén kompromittálják Laura  Codruţa Kövesi DNA-vezetőt.

Az akció során Kövesi három ismerősének postafiókjait is feltörték.

Az izraeli kihallgatások során a Black Cube vezetői

azt állították, Kövesi 2016-os megfigyelését valójában a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) rendelte meg,

Klaus Iohannis államfő jóváhagyásával.

A céget egy azóta bűncselekmények miatt elítélt exhírszerző, Daniel Dragomir bízta meg Kövesi és környezete megfigyelésével.

Mint akkor megírtuk, 2016 áprilisában a DIICOT elfogta a Black Cube két alkalmazottját, Ron Weinert és David Geclowiczot, akikkel aztán szintén vádalkut kötöttek.

Hirdetés